KDNP: kedvezményes kismamabérletre van szükség
A nyugdíjas- és tanulóbérlethez hasonló kismamabérlet bevezetését szorgalmazza a fővárosi KDNP-frakció. Rétvári Bence kereszténydemokrata képviselő az InfoRádiónak elmondta: az új bérlet bevezetése éves szinten egymilliárd forintba kerülne, amelynek nagyobb részét az állam fizetné a fogyasztói árkiegészítésen keresztül.
Dátum: 2007-06-27 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:44.829996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felkéri a főpolgármestert a KDNP-frakció, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat az illetékes minisztériummal a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvény módosításról annak érdekében, hogy ezentúl a kismamák is kedvezményes bérletet vásárolhassanak - mondta az InfoRádiónak Rétvári Bence.
A fővárosi közgyűlés KDNP-frakciójának képviselője hozzátette: már megkezdték a tárgyalásokat a BKV-val is.
A módosítás költsége az első számítások szerint éves szinten még az egymilliárd forintot sem haladná meg; ennek nagyobbik részét az államnak, a kisebbiket a fővárosnak kellene állnia - közölte Rétvári Bence.
A kereszténydemokrata képviselő elmondta: a BKV ígéretet tett arra, hogy tanácsokat kér a technikai megvalósítással kapcsolatban azoktól a vidéki közlekedési társaságoktól, amelyek kedvezményeket biztosítanak a kismamáknak.
Rétvári Bence úgy véli: a lépést a gyorsuló népességcsökkenés is indokolttá teszi, hiszen az állam ezzel is a gyermekvállalást támogatná.
inforadio.hu - fidesz.hu