A Fidesz nem tartja elfogadhatónak a régiós verseny kiiktatását célzó tranzakciókat
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség fokozott figyelemmel kíséri a MOL Rt. tulajdonosi szerkezetében történt változásokat - írja Varga Mihály közleményében.
Dátum: 2007-06-27 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:46.036963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség fokozott figyelemmel kíséri a MOL Rt. tulajdonosi szerkezetében történt változásokat.
Szövetségünk támogatja a magyar olajtársaság törekvéseit a regionális szerepvállalás, a hatékonyság, a tisztességes piaci verseny erősítése terén. Nem tartunk elfogadhatónak olyan tranzakciót, mely a régiós verseny kiiktatását, illetve pusztán vállalati növekedést, nagyobb méret elérését célozza egy jelentős állami részesedéssel működő külföldi cég részéről.
A Fidesz támogatja a magyar kormány határozott fellépését az említett célok elérése érdekében.
Varga Mihály,
a Fidesz alelnöke,
a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője