Minimálisan javult a kisebbségek helyzete Szerbiában
Minimálisan javult a kisebbségek helyzete Szerbiában, de még vannak tennivalók - hangsúlyozta Schöpflin György (Fidesz) európai parlamenti képviselő azon a meghallgatáson, amelyet az EP külügyi bizottságában tartottak Vuk Jeremic szerb külügyminiszter részvételével.
Dátum: 2007-06-27 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:46.360765, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a magyar képviselőnek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből kiderül, Schöpflin kérdésében tért ki a kisebbségekre. Erre válaszolva Jeremic hangsúlyozta: "A szerbek traumatizált társadalomban élnek, ezzel függ össze az, hogy a kisebbségi ügy elnyomta a közpolgáriság ügyét. Kitűzött célunk, hogy az állampolgári tudat megerősödjön az országban."
A meghallgatáson Jeremic hangsúlyozta, hogy országa számára első számú célkitűzés az Európai Uniós csatlakozás. Ennek érdekében hajlandó együttműködni a hágai Nemzetközi Törvényszékkel, valamint mielőbb megpróbálja felszámolni az országban kialakult jogalkotási vákuumot.
Koszovó kapcsán a miniszter kiemelte a kompromisszum szükségességét. Két célnak azt nevezte, hogy "Szerbia őrizze meg szuverenitását, miközben önkormányzatok alakulnak Koszovóban". Arra is felhívta a figyelmet, hogy Koszovó ügyét és Szerbia EU-s csatlakozásának kérdését külön kell kezelni.
Schöpflin György a külügyminiszter fő pontjaival egyetértett - derül ki a közleményből.
MTI - fidesz.hu