Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pótköltségvetésre lesz szükség

A jegybank monetáris politikája körül kialakult vita azt mutatja, hogy a kormány rontani akarja a forintot - hangsúlyozta Domokos László, a Parlament költségvetési bizottságának elnöke, a Fidesz- Magyar Polgári Párt Békés megyei alelnöke csütörtöki, békéscsabai sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-01-30 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:23.232875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Domokos László szerint az infláció felpörgetése elsősorban a bérből, nyugdíjból élő családoknak okoz majd nehézséget. A magas infláció a szegények adója. Azért kívánja növelni az inflációt a kormányzat, mert túlköltekezik az állami költségvetés, és a kincstárnak pénzre van szüksége. Az idei költségvetés ugyanis nem lesz tartható, ezért szerinte mindenképpen pótköltségvetésre lesz szükség.

A politikus úgy véli: az idei költségvetés nem számol az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 100 milliárd forintra várható hiányával, illetve a magasabb infláció miatt törvényileg előírt nyugdíjemelésekkel sem. - Ezeket a többletkiadásokat nem lehet a tervezett privatizáció bevételeiből finanszírozni - szögezte le Domokos László.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek