Adóprésben az ország
Az új uniós tagállamok közül - Szlovénia kivételével - nálunk a legmagasabbak az adóterhek, a munkára rakódó terhekben pedig jóval az uniós átlag felett állunk - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának legfrissebb jelentéséből. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-06-28 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:30:55.233588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Eurostat egyúttal cáfolja a kormányfő által közölt korábbi adatokat: az uniós számok ugyanis magasabb adóterhet regisztrálnak, mint amiről Gyurcsány Ferenc beszél.
Magyarországon szorít a legjobban az adóprés az újonnan csatlakozott uniós tagországok közül: az adóelvonás mértékét tekintve az élmezőnyben vagyunk. A hazai munkabérekre rakódó 40,5 százalékos adó- és járulékteher az összes EU-tagország átlagát is jóval túlszárnyalja az unió statisztikai hivatalának legfrissebb elemzése szerint.
Az Eurostat adatsora rávilágít, hogy - Szlovéniát nem számítva - hazánkban kell a legkeményebben adózni a 12 újonnan csatlakozott uniós tagállam közül: a bruttó hazai össztermék 38,5 százalékát vonja el az állam különböző adók formájában. Nem ez az első eset, hogy az Eurostat és a hazai hivatalos adatok között eltérés mutatkozik.
Magyar Nemzet
fidesz.hu