Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A román küldöttség kivonult az Európa Tanács parlamenti közgyűléséről

A román küldöttség a továbbiakban nem vesz részt az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének munkájában - jelentették be a delegáció tagjai csütörtökön Strasbourgban.


Dátum: 2007-06-28 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:31:01.016566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A román képviselők a lépéssel a parlamenti közgyűlés egyik szerdai határozata ellen tiltakoztak: ebben a dokumentumban a strasbourgi testület azt állította, hogy "nagy valószínűséggel" léteztek több éven át titkos, a CIA által irányított fogdák Romániában és Lengyelországban, s hogy ezeket a helyeket sikerült is azonosítani.

Mind a román, mind a lengyel kormány többször is határozottan cáfolta ezeket az állításokat, amelyeket a két ország képviselői megpróbálták kivetetni a parlamenti közgyűlés elé került határozattervezetből - sikertelenül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek