Ez lenne a lehető legrosszabb forgatókönyv
A lehető legrosszabb forgatókönyvnek tartja a Fidesz frakcióvezetője azt a lehetőséget, ha az állam a magánbiztosítók veszteségeit kompenzálni akarja. Navracsics Tibor erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Dátum: 2007-06-28 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:31:02.591560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus meghökkentőnek tartotta a miniszterelnök biztosítóknak tett ígéretét, amely szerint, ha a több-biztosítós modellre való átállás után az egész piac veszteséges lenne, akkor az állam támogatást nyújtana a biztosítóknak.
A miniszterelnök szerdán találkozott a biztosítótársaságok képviselőivel. A megbeszélés után Paál Zoltán, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. ügyvezető igazgatója elmondta: egyelőre csak szóbeli ígéretet kaptak arra vonatkozólag, ha az egész piac veszteséges lenne a több biztosítós rendszer bevezetése után, akkor az állam támogatást nyújtana a biztosítóknak.
Navracsics Tibor szerint a legrosszabb megoldás lenne, ha az állam még el is tartaná a biztosítókat, ha azok rosszul működnek. Hozzátette: a modell bevezetése az ország kettészakadásához vezetne.
Az ellenzéki frakcióvezető szólt arról is, hogy nemcsak politikailag, hanem szakmailag is az eddigi leggyengébbnek tartja a jelenlegi Országos Választási Bizottságot.
Azt is közölte: a Fidesz és a KDNP szeretné a hat kérdésről egy időben megkérdezni az emberek véleményét, az viszont csak később dől el, hogy a hetedik kérdés, amelyet magánszemélyek nyújtottak be a több-biztosítós rendszerről, belekerül-e a referendumba.
Az ellenzéki politikus szerint a népszavazás legkorábbi időpontja késő ősszel lehet, de nagyobb a valószínűsége egy 2008. tavaszi referendumnak.
inforadio.hu - fidesz.hu