Orbán Viktor az Európai Ifjúsági Kongresszus rendezvényére Lipcsébe utazik.
Dátum: 2007-06-28 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:31:03.247219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke június 29-én és 30-án részt vesz és három előadást tart az Európai Ifjúsági Kongresszus rendezvényén, melyet "Felelősséggel és Szabadsággal az Egységes Európáért" címmel tartanak a németországi Lipcsében.
A Fidesz elnöke kiemelt külföldi vendége a tekintélyes német kereszténydemokrata Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében zajló rendezvénynek, melyen részt vesz mások mellett Helmuth Kohl korábbi német kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke is.
Orbán Viktor előadásainak középpontjában az egyik legfontosabb közös európai érték, a szabadság áll majd.
Az első alkalommal összehívott Európai Ifjúsági Kongresszus két napos rendezvényére több ezer résztvevőt várnak.
Budapest, 2007. június 28.
Deutsch-Für Tamás
elnöki kabinetfőnök