Cser-Palkovics: Miért a kormányzati negyed megépítésével foglalkozik a kormány?
A Fidesz továbbra is érthetetlennek tartja, hogy az ország mostani gazdasági helyzetében a Gyurcsány-kormány számára miért a kormányzati negyed megépítése a legfontosabb - mondta a Fidesz szóvivő-helyettese csütörtökön azt követően, hogy megjelent a "Kormányzati épület(együttes) fejlesztési projekt" közbeszerzési felhívása, amely az új kormányzati negyed első ütemére vonatkozik.
Dátum: 2007-06-28 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:31:09.045046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Fidesz továbbra is érthetetlennek tartja, hogy míg az ország gazdasági krízishelyzete mindenki számára ismert, a kormány (...) az új kormányzati negyed, a kormányzat elhelyezésének problémájával foglalkozik" - fogalmazott Cser-Palkovics András.
A politikus szerint vannak sokkal komolyabb, megoldásra váró feladatok, amivel foglalkoznia kellene a kormánynak.
A szóvivő-helyettes közölte: a Fidesz számára érthetetlen, hogy a kormányoldal a parlamentben miért szavazta le tavasszal sorozatosan azt a fideszes javaslatot, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) még a projekt megvalósítása előtt vizsgálja meg azt.
A politikus emlékeztetett: a Fidesz parlamenti eseti bizottság felállítását is javasolta, amely folyamatosan ellenőrizhetné a projektet, és a meglévő kormányzati épületek értékesítésének folyamatát is. Ezt a kormányoldal szintén nem engedte napirendre venni.
Ha minden a legnagyobb rendben van, ha ez a fejlesztés valóban az ország érdekeit szolgálja, akkor miért nem lehet megismerni ezeket az anyagokat, miért nem lehet az ÁSZ-vizsgálatot engedélyezni, miért nem engedi a kormány, hogy egy parlamenti eseti bizottság is ellenőrizze ezt a folyamatot? - tette fel a kérdést Cser-Palkovics András, majd rögtön megadta a választ: szerintük azért, mert egy "nagyon előnytelen konstrukciót választott" a kormány. A politikus szerint a PPP-nél drágább konstrukciót nehéz lett volna találni, hiszen - mint mondta - a 25 éves futamidő alatt költségvetésnek több száz milliárd forint pluszkiadást fog jelenteni ez a megoldás, ami elfogadhatatlan.
A szóvivő-helyettes közölte: a Fidesz továbbra is szorgalmazza, hogy ősszel felálljon a parlamenti eseti bizottság, amely biztosíthatná a nyilvánosságot.
A "Kormányzati épület(együttes) fejlesztési projekt" közbeszerzési felhívása csütörtökön az uniós közbeszerzési hirdetmények elektronikus napilapjában (TED adatbank) jelent meg, és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) tette közzé.
A továbbjutókat augusztus 6-án választja ki a KVI. A közbeszerzési eljárás eredménye - a kétfordulós közbeszerzési eljárást követően - novemberre várható, s ezután megindulhat a kivitelezés. A tervek szerint az intézmények 2009-ben költözhetnek be az új negyedbe.
MTI - fidesz.hu