Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyöngyösi kórház: 274 dolgozótól válnak meg

A gyöngyösi Bugát Pál Kórház 750 dolgozójából 274-et bocsát el az intézményt működtető helyi önkormányzat. Erről döntött csütörtöki ülésén a gyöngyösi képviselő-testület.


Dátum: 2007-06-28 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:12.261714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erre azt követően került sor, hogy az önkormányzat szerdán határozatot hozott a 237 aktív és 208 krónikus ágyat üzemeltető intézmény vagyonkezelési jogainak átruházásáról. Eszerint a következő 20 évben a Hospinvest Zrt. működtetheti a kórházat.

A elbocsátásra kerülő dolgozók között nyolc orvos van. Közülük hét doktor számára ajánl munkát a Hospinvest egyéb, a cég által működtetett más egészségügyi intézményben.

A szerződéskötésre azok után került sor, hogy a város képviselő-testülete öt pályázat közül a Hospinvest által benyújtott anyagot ítélte a legkedvezőbbnek.

A tender feltételei között szerepelt az intézmény tetemes adósságának rendezése, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyekhez a város nem rendelkezett elegendő forrással.

Kollányi Gábor, a Hospinvest Zrt. elnöke korábban elmondta, hogy együttesen, szakmai munkamegosztás keretében kívánják működtetni az egymástól alig 20 kilométerre található gyöngyösi és hatvani kórházakat. Utóbbit ugyanis immár több mint fél éve a Hospinvest üzemelteti.

A két, egyaránt csökkentett kapacitású intézmény együttműködésre van ítélve. Egy fél kórház ugyanis nem üzemeltethető hatékonyan, ám két fél kórház már igen - hangsúlyozta Kollányi Gábor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek