Kétséges a kiképzett iraki katonák és rendőrök hatékonysága
Az Egyesült Államok 19 milliárd dollárt fordított 350 ezer iraki katona és rendőr kiképzésére és felszerelésére Szaddám Huszein volt diktátor bukása óta, kétséges azonban, hogy képesek-e ellátni biztonsági feladataikat - tartalmazza egy washingtoni kongresszusi jelentés.
Dátum: 2007-06-29 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:16.226460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai törvényhozás kétpárti vizsgálóbizottsága úgy találta, George Bush elnöknek az a terve, hogy az amerikai csapatok helyére lépnek az iraki biztonsági erők, nem látszik megvalósulni - tudta meg a jelentés részleteit a közzététel előtt a The Washington Post internetes kiadása csütörtökön. A jelentés megállapítja: az amerikai csapatok létszámának növelése s a műveleteknak az utóbbi hónapokban történt kiterjesztése ellenére az erőszak általános szintje cseppet sem csökkent az arab országban.
Az Irakban szolgáló amerikai parancsnokok úgy látják, még hosszú évekre s további több tízezer iraki katona és rendőr kiképzésére lesz szükség a Bush által kijelölt cél eléréséhez. A képviselőház fegyveres erők bizottsága számára készített értékelés szerint az iraki biztonsági erők felkészültsége "vegyes" képet mutat, jóllehet számuk és a harci tevékenységben való részvételi szándékuk is egyre nő.
"Fogalmunk sincs, mit kaptunk ezért a 19 milliárd dollárért" - jelentette ki Martin Meehan demokrata képviselő, megjegyezve, hogy az Egyesült Államok 55 ezer dollárt költ minden iraki katona- vagy rendőrújonc felkészítésére. Kifejtette: a Pentagon nem tud beszámolni arról, hogy az iraki katonaság hogyan teljesít, miközben az ismeretes, hogy a rendőrség "különösen rossz formában van".
A kongresszusi jelentés készítői az iraki biztonsági felkészítés átláthatatlanságát találják a legaggasztóbbnak. Szakértők szerint ennek az húzódik a hátterében, hogy az amerikaiak által kiképzett erők egy része átáll a felkelőkhöz, vagy valamelyik felekezeti milíciához csatlakozik.
Meehan szerint alig tudni, mi történik az irakiakkal a kiképzés után, az Egyesült Államok feltehetően saját maga ellen képezi ki a biztonsági erők egy részét. A jelentés "biztos forrásból" származó értesülésekre támaszkodva azt állítja, hogy az amerikaiak által felkészített katonák közül többen a lázadók soraiba álltak, és az is elképzelhető, hogy a szövetségesektől lopott fegyverekkel harcolnak az amerikai csapatok ellen.
MTI - fidesz.hu