Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szili Tubes miatt magyarázkodik a pécsikenek

Hiába volt eredménytelen és érvénytelen a Tubesről tartott pécsi népszavazás, negyvenezer ember voksát nem szabad figyelmen kívül hagyni; az Országgyűlés elnöke erről csütörtök este a Pécs TV Rendkívüli Egyenleg című műsorában beszélt.


Dátum: 2007-06-29 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:16.539615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szili Katalin a műsorban nemcsak házelnökként, hanem a városszocialista országgyűlési képviselőjeként is hangot adott a véleményének, egyebek mellett Tubes ügyében is.

A NATO-radarról tartott népszavazás kapcsán megjegyezte: "nem illő százhatvanezer ember nyakába rakni egy radart", ugyanakkor nem vitatta, hogy a voksolás eredménytelen és érvénytelen volt, mivel azon nem vett részt megfelelő számú pécsi lakos. Ettől függetlenül negyvenezer ember voksát nem szabad figyelmen kívül hagyni - emelte ki.

Kitért arra is, hogy egyetért Pécs szocialista polgármesterével, Tasnádi Péterrel abban, hogy minden jogi formát ki kell használni annak érdekében, hogy meggyőződhessenek arról: a radar nem káros az egészségre, s annak telepítésére valóban a Tubes a legmegfelelőbb helyszín. Ugyanakkor jelezte a környezetvédelmi miniszternek: írásban fordul hozzá, hogy megtudja, a Tubes ügyében mi a tárca véleménye - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek