OVB-ülés: elektori gyűlések, népszavazási kezdeményezés
Az országos kisebbségi önkormányzatokat választó elektori gyűlések határozatképességéről fogadott el állásfoglalást az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki, estébe nyúló ülésén, Budapesten. A dokumentumban az OVB leszögezi: állásfoglalása a hatályos törvények alapján készült gyakorlati leírás az elektori gyűlések folyamatára.
Dátum: 2003-01-31 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:26.337311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az OVB állásfoglalása utal arra, hogy egy 1999. évi törvénymódosítás 75 százalékról 50 százalékra csökkentette az elektori gyűlések határozatképességi követelményét.
- Ez azt jelenti, hogy csak akkor határozatképes az országos kisebbségi önkormányzatot választó elektori gyűlés, ha az összes elektornak legalább a fele megjelenik rajta - áll az állásfoglalásban.
Az ismertetés szerint az elektori gyűlést a korelnök nyitja meg, s a nyílt szavazáskor a korelnök, illetve a levezető elnök - a szavazatok pontos számbavételét mellőzve - megállapíthatja a nyilvánvaló többség vagy kisebbség tényét is.
Ha a nyílt szavazás során szavazategyenlőség van, a legtöbb szavazatot kapott javaslatokat ismételt szavazásra kell bocsátani.
Ismételt szavazategyenlőség esetén sorsolás dönt.
Az OVB megállapítja, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek országos önkormányzatának elektorok gyűlésén történő megválasztása a kisebbségek autonóm joga.
Az állásfoglalás szerint az elektori gyűlés határozatképességének folyamatos fenntartása a gyűlés lebonyolításának törvényes feltétele.
Az OVB hangsúlyozza: az elektori gyűlés határozatképességét a gyűlésen jelenlévő elektorok száma alapján a korelnök, illetve a gyűlést levezető elnök ellenőrzi.
Az állásfoglalás szerint az elektori gyűlés határozatképességét a gyűlés megkezdése, valamint a képviselőtestület tagjainak megválasztása előtt mindenképpen ellenőrizni kell, az ellenőrzés eredményét jegyzőkönyvben rögzítik.
- A szavazás eredményeként az a jelölt lesz a képviselőtestület tagja, aki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kislistás szavazásra vonatkozó szabályainak megfelelő alkalmazásával, figyelemmel a képviselőtestület számára, a legtöbb szavazatot kapta, függetlenül attól, hogy a képviselőtestület megválasztásakor a határozatképes elektori gyűlés hány tagja élt szavazati jogával - tartalmazza a dokumentum.
Az országos nemzeti és etnikai kisebbségek önkormányzatot választó elektorok gyűlése az OVB értelmezése szerint választó testület, amelyen az elektorok részvétele nemcsak jog, hanem a jogszabályban előírt határozatképesség fenntartására is figyelemmel, egyben kötelesség és felelősség is.
Az OVB csütörtöki ülésén megtagadta három magánszemély földkérdéssel kapcsolatos népszavazási aláírásgyűjtő ívének hitelesítését.
A püspökladányi kezdeményezők beadványa szerint aláírásgyűjtő ívükön a következő kérdésre vártak volna választ: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés hozzon határozatot: a 2003. április 12-ei népszavazás döntsön arról is, hogy - az európai uniós csatlakozás után - termőföld és védett természetvédelmi terület tulajdonát - a magyar állam, a helyi önkormányzatok, a közalapítványok, az egyházi jogi személyek, a Földhitel- és Jelzálogbank Rt., valamint az erdő- és legeltetési társaságok mellett - a jogosultságok sorrendjében (elővásárlás és előhasználati jog alapján) az a magyar állampolgár és az a magyar igazolvánnyal rendelkező természetes személy - ajándékozás és öröklés kivételével - szerezhesse meg, aki letelepedett?"
Az OVB hangsúlyozta: az alkotmány szerint az április 12-i népszavazást az ország európai uniós csatlakozásról kell megtartani. A testület utalt arra, hogy az alkotmány szerint nem lehet népszavazást tartani az alkotmányban szereplő kérdésekről.
Az OVB hivatkozott saját korábbi határozatára, amely szerint az alkotmányban rögzített népszavazás megelőz minden más népszavazást abban az esetben, ha a felteendő kérdések átfedik egymást.
MTI - fidesz.hu