Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa: A Klubrádió és az ellene tüntetők is a szélsőséget képviselik

A Klubrádió az egyik fajta szélsőség, akik meg ott kifejezték így a véleményüket, az meg a másik fajta szélsőség. Én nem így fejeztem volna ki a véleményemet, de én sem értek egyet a Klubrádió műsorpolitikájával - nyilatkozta Kósa azután, hogy tüntetők zavarták meg a rádió debreceni élő adását.


Dátum: 2007-06-29 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:24.945807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Klubrádió és az ellene tüntetők egyaránt a szélsőséget képviselik - jelentette ki Kósa Lajos debreceni polgármester, a Fidesz alelnöke pénteken azzal kapcsolatban, hogy előző nap Debrecenben tüntetők miatt félbe kellett szakítani a Klubrádió élőben sugárzott adását.

A véleménynyilvánítás szabad, az utcán a rendet a rendőrségnek kell fenntartania - közölte a fideszes politikus, hozzátéve, tudomása szerint erőszakos cselekmény nem történt. "Az, hogy ki hogy fejti ki a véleményét, az meg rá van bízva. Ebben az értelemben én úgy látom, hogy semmi extra nem történt" - mondta.

Hozzátette: "A Klubrádió az egyik fajta szélsőség, akik meg ott kifejezték így a véleményüket, az meg a másik fajta szélsőség. Én nem így fejeztem volna ki a véleményemet, de én sem értek egyet a Klubrádiónak a műsorpolitikájával, meg az ars poeticájával".

A Klubrádió csütörtök délután a debreceni városházával szembeni Belga söröző utcai kerthelyiségéből sugározta élő adásban Bolgár György Megbeszéljük című műsorát. Az adás vendége Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, Bazsa György, az önkormányzat szocialista frakciójának vezetője, Gondola Zsolt, a Független Fórum debreceni önkormányzati képviselője és Kácsor Zsolt, a Népszabadság debreceni tudósítója volt.

A botrány akkor tört ki, amikor Kósa Lajos és Bazsa György elhagyta a helyszínt. Ekkor árpádsávos zászlókat lengető tüntetők jelentek meg, durva bekiáltásokkal rátámadtak a beszélgetőkre, akik bemenekültek a söröző belső udvarába.

A műsort mintegy öt percre félbe kellett szakítani.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek