Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járai Zsigmond erős forint iránti keresletre számít

A forint jelenlegi árfolyama a mai gazdasági körülmények között teljes mértékben összhangban van a jegybank inflációs célkitűzéseivel - jelentette ki Járai Zsigmond szerdán egy debreceni sajtóbeszélgetésen.


Dátum: 2002-02-27 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:03.174109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint "nincs szükség a jelenleginél erősebb forintra".

Az inflációs célkitűzés az idei év végére 4,5 százalék, a jövő év végére pedig 3,5 százalék.

- Ennek megvalósításához a forint a mai körülmények között megfelelő, nem túl erős, nem túl gyenge - mondta.

Ugyanakkor - mint hozzátette - a forint néhány százalékkal reálértékben minden évben felértékelődik, mivel Magyarországon ma még az infláció valamivel magasabb, mint az Európai Unióban. Ez azt jelenti, hogy évi 3-4 százalékos reálfelértékelődés akkor is jelentkezik, ha 245 forint/euró körüli árfolyamon marad a forint - tette hozzá.

Járai Zsigmond szerint ma jó az összhang a vállalkozások inflációs várakozásai és az MNB célkitűzései között, ezért "nincs szükség a forint további nominális felértékelődésére ahhoz, hogy elérjük az inflációs célt".

Ugyanakkor elismerte, hogy ha változik a külgazdasági helyzet, például az olajár felmegy hordónkénti 30 dollárra, akkor elképzelhető: az MNB úgy ítéli meg, hogy erősebb forint kell az inflációs célok eléréséhez.

Járai Zsigmond arra számít, hogy az elkövetkező években erős kereslet lesz a forint iránt, mert a nominális kamatok Magyarországon még viszonylag magasak az európai uniós kamatszinthez képest.

- Növekszik a külföldiek kezében lévő magyar államkötvény-állomány, keresik a forintot - tette hozzá a jegybankelnök, hangsúlyozva, hogy "van egyfajta konvergencia-spekuláció, mivel mindenki tudja, hogy néhány év múlva EU-tagok leszünk".

Kapcsolódó elemek