A rendőrségi leszerelési hullám elérte Sopront
Elérte a rendőrségi leszerelési hullám Győr-Moson-Sopron megyét is. A különböző kapitányságokról idén már 34-en távoztak és további 43-an jelezték, hogy az év végégig szeretnék elhagyni a testületet - írja a Kisalföld.
Dátum: 2007-06-29 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:26.774733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez a teljes megyei állománynak körülbelül a 8-9 százalékát jelenti. A leszerelési hullám oka, hogy jövőre a jelenlegihez képest akár 25-30 százalékkal kevesebb nyugdíjat kaphat az aktív éveit befejező rendőr. Ezért döntöttek úgy sokan, hogy nyugdíjba vonulnak, vagy kérelmezik a hivatásos szolgálatra való alkalmasság felülvizsgálatát. A létszámcsökkenés valamennyi megyei kapitányságot érinti, a legtöbben azonban Sopronból távoznak. Ott tizenheten kérvényezték alkalmasságuk felülvizsgálatát, ami gyakorlatilag a leszerelést jelenti - nyilatkozta a lapnak a megyei rendőrfőkapitány. Gorgosilits Fábián szerint csak az előttük álló fél év lesz nehéz, de átszervezésekkel, túlórákkal megoldják a létszámhiányt.
hirtv.hu - fidesz.hu