Zuschlag továbbra is tagad
Zuschlag János tagadja, hogy köze lenne az ellene és hat társa ellen az egyesületekhez és alapítványokhoz befolyt pénzek törvénytelen felhasználása miatt indított ügyhöz.
Dátum: 2007-06-30 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:34.298971, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Bűncselekményt nem követtem el, az ügyhöz pedig semmi közöm nincsen" - mondta Zuschlag János, aki a kiskunhalasi MSZP szervezet elnöke. A szocialista politikus tagja a megyei közgyűlésnek is, de a testület pénteki ülésén nem jelent meg.
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés üléséről hiányzott Katus Ferenc is, aki a nyomozás eddigi adatai szerint szintén gyanúsítható az alapítványi és egyesületi pénzek törvénytelen felhasználásával. Katus Ferenc is a szocialista frakció tagja.
Arra a kérdésre, hogy az Élet és Irodalom pénteken megjelent számában neki tulajdonított kijelentés, mely szerint "ez rendkívül bonyolult ügy, amelynek vannak jobboldali szálai is", mit is jelent, Zuschlag János kijelentette: "ilyen tartalmú beszélgetés köztem és az érintett újságíró között nem zajlott".
Zuschlag János kategorikusan kijelentette: az ügyről nem tud többet mondani.
MNO - fidesz.hu