Színt vall szombaton az MSZP választmánya
A Fidesz "szelíden, de határozottan" arra kéri az MSZP országos választmányát, hogy mai ülésükön "legyenek bátrak, merjék felemelni a hangjukat" a Gyurcsány-SZDSZ paktum ellen - mondta Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő szombaton sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-06-30 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:35.231604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Bízom abban, hogy a szocialista politikusok, a szocialista képviselők, a választmány tagjai nem árulják el, és nem adják el a magyar biztosítási piacot, és felelős politikusként, hazafiként fognak viselkedni ebben a rendkívül súlyos, az egész magyar társadalmat a katasztrófa felé vezető kérdésben" - hangsúlyozta.
Pesti Imre emlékeztetett, hogy az egészségbiztosítás versengő átalakítását az MSZP több platformja és tagozata sem támogatja, mint ahogyan az a Szociáldemokrata Charta is elutasítja, amelyet - többek között- Hiller István, Vitányi Iván, Lendvai Ildikó, Kiss Péter, és Kovács László is aláírt.
Elmondta: az Államreform Bizottság tikársága Lovasberényben kiosztott brossúrája szerint sincs "semmi valós alapjuk" a reformmal kapcsolatos várakozásoknak, amelyeket a nemzetközi tapasztalatok is cáfolnak.
Pesti szerint a nem nemzeti kockázatközösségen alapuló biztosítási reformot korábban elutasította Gyurcsány Ferenc is, aki 2005 szeptemberében egyik parlamenti beszédében úgy fogalmazott, hogy "ezt ne tűzzük ki célul".
Pesti Imre a két kormánypárt elnökének az egészségügy biztosításával kapcsolatos megállapodásáról szólva azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc hatalma megtartása érdekében eladta az egészségügyet "az SZDSZ konkvisztádorainak", és ezzel "nyomorba, katasztrófába" dönti az egész magyar társadalmat.
A fideszes szakpolitikus szerint a megállapodás mögött "demokráciadeficit érezhető", mivel az SZDSZ, kis parlamenti pártként egyaránt zsarolja a miniszterelnököt, a kormányt, az Országgyűlést és az egész magyar társadalmat. Mint fogalmazott, "valamennyien foglyai vagyunk a Szabad Demokraták Szövetségének".
Pesti Imre arra kérte a kormányfőt, hogy térjen vissza korábbi, a nemzeti kockázatközösséget pártoló véleményéhez.
fidesz.hu