Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Becstelenség, ha egy ország harmadik tényező miatt veszít területet"

Becstelenség, ha egy ország úgy veszíti el a területét, hogy az valamely harmadik tényező döntése nyomán következik be - vélekedett a pozsonyi Pravdában szombaton Mikulás Dzurinda, a jelenlegi ellenzék vezetői szerepét betöltő szlovák politikus.


Dátum: 2007-06-30 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:37.409784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dzurinda kijelentése a baloldali színezetű szlovák napilap szombati számában arra a kérdésre adott válaszként hangzott el, hogy "érez-e párhuzamot Koszovó és más olyan államok között, amelyekben a kisebbségek erős helyzetben vannak". A lap emlékeztetett arra, hogy a koszovói rendezés kérdésében a szlovák ellenzéki vezető meglehetősen radikális módon vette védelmébe a szerb érdekeket.

Válaszában Mikulás Dzurinda így fogalmazott: "jóllehet, ezt a párhuzamot nem lehet teljesen kitörölni, Szlovákiára azonban mégsem vonatkoztatnám. Becstelenség ugyanis, ha egy ország úgy veszíti el a területét, hogy arról valaki harmadik dönt... A szerbekre nézve ez megalázó és megengedhetetlen lenne."

Dzurinda azt sem titkolta: ha most ő lenne a miniszterelnök, akkor hazája ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanácsban a Koszovó függetlenségét szorgalmazó "Ahtisaari-tervezet ellen szavazna."

Dzurinda szerint az MKP-val "azóta egészen világosak a mezsgyék és a viszonyok. Feltételezem, hogy ezeket Csáky Pál sem lépi túl" - válaszolta arra a kérdésre, vajon nem találja-e aggasztónak, hogy az előző magyar pártelnök, Bugár Béla helyébe lépett Csáky Pál vezetése alatt az MKP "radikalizálódik".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek