Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Huszonöt éve halt meg Nagy László

Méltóképpen emlékeztek meg Veszprém megye szülöttének, a Felsőiszkázon született Nagy László költő, műfordító és prózaíró halálának 25. évfordulójáról.


Dátum: 2003-01-31 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:27.647804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felejthetetlen emlékem Nagy László egykori veszprémi kiállításán azok a rajzok, amik a költő ló-szeretetéről tanúskodnak - írja a magyar rádió munkatársa. Ezek a remek grafikák hiteles valóságábrázolásuk mellett azt sugallták, hogy a rajzlapokon szereplő telivér paripák voltaképp a költészet pegazusai is lehetnek, és szárnyas lovon repítik Nagy Lászlót a kozmikus jövő felé, amitől a költő azt remélte, hogy lesz, aki a fogában átviszi a szerelmet a túlsó partra és ez a költői üzenet így szólt a jövőben élőknek: Csókolom őket, ha lesz emberarcuk még.

Ezt a Nagy László-i végrendeletet akkor sem értette meg mindenki, mint ahogy volt idő, a 60-as években, amikor Berek Kati művésznő is kockázatot vállalt, amikor Nagy László költeményeiből állt pódiumra, pedig Nagy László a bartóki hitvallást követte, úgy vélte, a magas művészet forrása a hazai és a nemzetközi folklór. Ezért is van a felsőiszkázi Nagy László emlékszobában bolgár terem, hiszen a költő remek fordításai, műfordításai tanúskodnak a bolgár népköltészet remek átültetéseiről.

Egyébként Nagy László munkásságának kétharmad részét a fordítások tették ki. A 17 Nagy László-kötetben a délszláv, az angol, a svéd és az amerikai költészet alkotóinak munkásságát ismerhetjük meg. Most, Noszlop után Iszkázon is Nagy László emlékkoncertet tartottak. Gróf László körjegyző szerint a tavasztól őszig terjedő időben keresik fel legtöbben a felsőiszkázi Nagy László emlékházat, ahová már a gázfűtést is bevezették, így az alkotószobában télen is dolgozhatnak az irodalomkutatók, miként annak idején Göncz Árpád is igénybe vette a kutatószobát.

MNO MR Krónika

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek