Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lehet így is: Lengyelország engedményeket kapott

A Süddeutsche Zeitung információi szerint a lengyel kormány szeretné újratárgyaltatni a tagállamok szavazati súlyait szabályozó brüsszeli kompromisszumokat. MNO külföldi lapszemle.


Dátum: 2007-07-01 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:40.930452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A baloldali német napilap Alexander Hagelüken Kaczynski nem enged címmel ismerteti a lengyel miniszterelnök elképzelését, melyben szeretné újra tárgyalni az alig egy hetes brüsszeli kompromisszumot.

Egy héttel ezelőtt a brüsszeli csúcs majdnem kudarcba fulladt a lengyel követelések miatt, Varsó a jelenlegi különlegesen kedvező szavazati arányt szeretett volna további tíz esztendeig fenntartani. Az új uniós szerződés - mely felváltja a nizzai megállapodást - azonban az adott ország lakosságszáma arányában határozza meg a szavazatok számát.

Kompromisszumként Varsó elérte, hogy az új szavazatarányt csak 2014-ben kerüljön bevezetésre és egészen 2017-ig átmeneti egy szabályozás lesz érvényben.

Jaroslaw Kaczynski azonban további engedményeket követel. Abban az esetben, ha egy olyan ország, mint Lengyelország többségi uniós döntésben alul marad. Amennyiben más országokat is maguk mellé tudnak állítani, akkor az ún. Ioannina-záradék alapján, a többi tagországnak ismételten foglakoznia kell a vitatott kérdésekkel. A jelenlegi gyakorlat szerint egyes döntések ilyen módon három-négy hónappal elhalaszthatóak. Kaczynski állítja, Lengyelországnak szóban megígérték, ilyen módon akár a két évig is blokkolhat bizonyos döntéseket. "Szóban megállapodtunk, hogy a határidő két évig elnyúlhat", nyilatkozta Kaczynski Varsóban. Erről a kérdésről a végleges döntést a kormányközi konferencia hozza meg. Mivel kormányközi konferencia csak egyhangúan dönthet, ebben a kérdésben Varsónak vétójoga van.

Más kormányok visszautasítják Kaczynski állítását. A csúcstalálkozó záró megállapodásaiban nyoma sincs ilyen ígéretnek. Az egyeztetéseket vezető német elnökséggel, sohasem tárgyaltak erről a kérdésről, nyilatkozták diplomaták. Jose Manuel Barroso bizottsági elnök visszautasította a tárgyalások újbóli megnyitását. "Erről a kérdésről a csúcstalálkozón egyértelműen döntöttünk", nyilatkozta Barroso. "A megegyezés az megegyezés és az ügy ezzel számunkra elintéződött".

Keresztes Lajos, MNO

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek