Rejtegetnek még titkot az agyagkatonák
Titokzatos épületet fedeztek fel kínai régészek az első császár sírjában, amelyet nyolcezer életnagyságú agyagkatona őriz. Kiderült, hogy a mauzóleum mélye egy 30 méter magas épületet rejt. Az inforadio.hu híre.
Dátum: 2007-07-01 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:43.773105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kétezer éve temették el Csin Si-huang császárt az egykori főrávors, Hszian közelében. Világszenzációt keltett, amikor felfedezték a sírját, benne a nyolcezer életnagyságú agyagszoborral és lóval.
A kínai archeológusok ötéves kutatással kiderítették, hogy a mauzóleum eddig fel nem tárt mélye egy titkos épületet rejt, amelyet valószínűleg az első kínai császár távozó lelkének építettek.
Távérzékelőkkel mérték fel a mauzóleum mélyét, így fedezték fel az épületet, amely a fősír felett helyezkedik el. Négy lépcsőzetes fala van, amelyek mindegyike kilenc lépcsőből áll.
Csin Si-huang i.e. 221-ben egyesítette Kínát. Sírját véletlenül fedezte fel 1974-ben egy helybéli paraszt munka közben.
inforadio.hu
fidesz.hu