Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntetők fogadták Szekeres Imrét Pécsett

Tájékoztató irodát nyitott meg vasárnap a Honvédelmi Minisztérium Pécsett. Az információs központban a Tubesen épülő radarról kaphat tájékoztatást a lakosság. Az irodát Szekeres Imre honvédelmi miniszter nyitotta meg, őt körülbelül 50 tüntető fogadta. A hirtv.hu híre.


Dátum: 2007-07-01 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:45.624851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter az átadón bejelentette: néhány hónapon belül elkezdődik a munka a Tubesen. A jogerős építési engedélyt múlt héten kiadta, most a közbeszerzési eljárások folynak. Szekeres Imre hozzátette: a radart, gyorsan építik majd fel, és vigyáznak a környezetre. Pécs városának több pontjára mérőműszereket szerelnek fel, amelyek már a NATO radar megépítése előtt mérik majd a sugárzást.

A tájékoztató irodában két katona munkaidőben várja majd az érdeklődőket. Ezen kívül a minisztérium létrehoz egy szakértői bizottságot, amelyben a civil szervezetek, az önkormányzat és a minisztérium szakemberei közösen felügyelhetnék az építkezést.

A civilek, körülbelül 50-en hangos bekiabálásokkal szakították félbe a honvédelmi minisztert. Elmondták: mindenáron megakadályozzák a radar építését. Már most járőrszolgálatot alakítottak ki a hegyen. Élőláncot hoznak majd létre, hogy ne épülhessen meg a lokátor.

hirtv.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek