Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gordon Brown: Nem hagyjuk, hogy az al-Kaida alámossa életünket

A terroristafenyegetettség szintjét a legnagyobbra emelték Nagy-Britanniában, mivel az al-Kaidára utalnak a Glasgowban és a Londonban használt módszerek is - közölte a brit rendőrség. Gordon Brown kormányfő a BBC-ben kijelentette: nem hagyják, hogy az al-Kaida alámossa megszokott életüket. A lanchidradio.hu tudósítása.


Dátum: 2007-07-01 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:47.780268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem hajlunk meg az al-Kaidával kapcsolatban lévő emberek előtt, és nem hagyjuk, hogy alámossák megszokott életünket - jelentette ki Gordon Brown brit miniszterelnök a BBC tévéműsorában, a glasgowi és lonodni merényeltekre reagálva. Brown hozzátette: Világos, hogy egy világszerte jelenlévő csoport csoport bármikor kész csapást mérni a civilizációra, függetlenül a megölt és megcsonkított emberek vallásától. A miniszterelnök megdícsérte a rendőrséget és a biztonsági szolgálatokat munkájukért, és úgy vélte: állandó éberségre van szükség. Hozzátette: harcolni kell a katonaság, a rendőrség, a biztonsági szolgálatok és az intelligencia segítségével. Brown szerint ez főleg a szívek és idegek harca.

A brit kabinet válságstábja, a Cobra vasárnap délben ismét összeült, harmadszor péntek óta.

Vasárnap délelőtt házkutatásokat kezdetta brit rendőrség Glasgow egyik kerületében - közölte a helyi rendőrség szóvivője. Észak-Angliában vasárnapra virradó éjjel letartóztattak két férfit, akik kapcsolatba hozhatók a pénteki londoni és a szombati Glasgow-i, meghiúsított terroristamerényletekkel - közölte hajnalban a Cheshire-i rendőrség. A gyanúsítottakat az autópályán fogták el az éjjel. Kora délután pedig a liverpooli rendőrség megerősítette, hogy egy újabb gyanúsítottat is őrizetbe vettek, majd Liverpoolban is házkutatásokat tartottak. Így jelenleg öten vannak letartóztatásban a glasgowi repülőtérre behajtó égő terepjáró utasaival együtt. Az egyikük súlyos égési sérülésekkel, válságos állapotban fekszik a kórházban. Az illető kezelése közben "gyanús szerkezetet" találtak, ezért a kórházat, ahova bevitték, egy időre részlegesen kiürítették, és az eszközt biztonságos helyre szállították. Megkezdődött kapcsán őrizetbe vett 26 éves férfi és 27 éves nő kihallgatása. A rendőrség beszámolt arról is, hogy a merseyside-i letartóztatott egy szintén 26 éves férfi.

A rendőrség nem részletezte a gyanús tárgy mibenlétét, a BBC vasárnap hajnali értesülése szerint azonban öngyilkos merénylethez használatos övről van szó. A BBC biztonságpolitikai szakértője azt is megtudta, hogy a terepjáróban nagy mennyiségű benzint és propángáz-palackokat is találtak, az előző nap Londonban felfedezett pokolgépeket ugyanezekből az eszközökből állították össze. Az egyetlen különbség az, hogy a londoni robbanószerkezetek jelentős mennyiségű szöget is tartalmaztak, a glasgow-i pokolgépből ez hiányzott. A BBC szakértője szerint ha a Jeep bejutott volna a zsúfolt repülőtéri utascsarnokba, és ott felrobban, annak több száz halálos áldozata lehetett volna.

Korábban ellentmondó hírek érkeztek arról, hogy egyszerű baleset vagy merénylet történt a glasgowi reptéren.

Tegnap este a terroristafenyegetettség szintjét Nagy-Britanniában a legmagasabb szintre emelték. A terrorkészültség "kritikus" szintre emelése azt jelenti, hogy az országban bármikor számítani lehet terrorista támadásra.

A brit rendőrség szerint egyébként a London belvárosában még idejében felfedezett és hatástalanított két autóbomba, valamint a Glasgow-i repülőtér bejáratának hajtó égő kocsi egyaránt iszlám szélsőségesek módszerére, vagyis az Al-Kaidára utal.

A két, meghiúsított támadás után lezárták Liverpool repülőterét is egy rövid időre, de már megnyitották. A glasgowi repülőtér már fogadja az érkező járatokat. Edinburgh, Newcastle, Birmingham, Manchester és Blackpool repterén növelték a biztonsági készültséget.

lanchidradio.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek