Akár minisztereket, államtitkárokat is elérhet a Zuschlag-ügy
Minisztériumi dolgozók, államtitkárok is érintettek lehetnek abban a büntetőügyben, amely Zuschlag János és hat társa ellen folyik különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt. Az Élet és Irodalom szerint a volt MSZP-s képviselő magasabb szinten is próbálkozott az ügy elsimításával. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-07-02 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:49.869615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egész hálózatot épített ki Zuschlag János volt MSZP-s parlamenti képviselő civil szervezetekből, amelyek a már megszűnt Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól (a tárcát 2003. május 19-től Gyurcsány Ferenc vezette 2004 augusztusáig), a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól és a fővárosi önkormányzattól összesen legalább hatvanmillió forintnyi támogatást kaptak.
Az Élet és Irodalom cikke szerint a valójában csak formálisan működő alapítványok fiktív számlákkal igazolták vissza költségeiket, és még az sem kizárt, hogy a csalási ügyben minisztériumi döntéshozók, államtitkárok is érintettek. A nyomozás adatai szerint egy idő után olyanynyira bejáratottan ment a pályázatokon való elindulás, majd azok megnyerése, hogy a gyanú szerint a rendszert háttérből irányító Zuschlag János volt szocialista parlamenti képviselőnek már szólni se kellett, mikor melyik szervezet nyerjen.
A lap cikkében elképzelhetőnek tartja, hogy a Bács-Kiskun megyei MSZP ügyvezető elnökét bűnszervezet létrehozásával is megvádolják. Az ÉS közölte, a Legfőbb Ügyészség dönthet arról is, hogy a nyomozás során keletkezett lehallgatási jegyzőkönyveket nyílttá teszik-e a büntetőeljárásban, információik szerint ugyanis Zuschlag János magasabb szinten is próbálkozott az alapítványok vizsgálatának elsimításával.
A volt szocialista országgyűlési képviselő szerint a rendkívül bonyolult ügynek jobboldali szálai is vannak, de a nyomozó szervek koncepciózusan neki szánják a főszerepet.
Zuschlag Jánost és hat társát, köztük Marsovszky Balázst, a Fiatal Baloldal volt fővárosi elnökét, Krausz Csaba újbudai MSZP-s önkormányzati képviselőt, Katus Ferenc Bács-Kiskun megyei szocialista közgyűlési tagot, Kullai Tamás volt kecskeméti MSZP-s önkormányzati képviselőt különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítják. Zuschlag személyi titkára, Lados István szökésben van.
- A Zuschlag-ügyben gyanúba keveredett kilenc civil szervezet többségét kifejezetten pénzszerzési céllal hozták létre - derül ki a vallomásokból. A többnyire ifjú szocialista párti politikusok által működtetett XXI. Századi Kulturális Egyesület, az Atlas Egyesület, a Biztos Pont Ifjúsági Egyesület, az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány, a Holnap Városáért Alapítvány, a Hoppá Egyesület, a Szövetség a Modern Magyarországért, a Vörösfenyő Egyesület és az Y-Generáció Egyesület többsége az alapító okiratban szereplő tevékenységet egyáltalán nem végzett.
Magyar Nemzet
fidesz.hu