Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

SZDSZ-es terv az iskolarendszer gyökeres megváltoztatására

A Fidesz - Magyar Polgári Párt pénteki sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán leszögezte: a szabad demokrata vezetésű oktatási minisztérium gyökeresen, teljes egészében meg akarja változtatni a magyar iskolaszerkezetet. A 6+6, illetve 6+4+2 iskolarendszer 1996-ban és 1997-ben már megbukott, sem a pedagógusok, sem a szülők nem támogatják. Az új rendszer több hibája közül kiemelkedik az, hogy újabb iskolabezárásokkal és pedagóguselbocsátással járna.


Dátum: 2003-01-31 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:29.003132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kolumbusz tojása

Pokorni Zoltán kijelentette: a magyar oktatás gondjaival, a diagnózissal kapcsolatban a szülők, a szakértők és a politikusok is egyetértenek. A fő probléma az, hogy a gyerekeknek egyre korábban egyre több ismeretet kell elsajátítaniuk. A felsőoktatási anyag beszüremkedett a középiskolákba, a középiskolai az általános iskolákba, a felső tagozatos az alsó tagozatba, az iskolai tananyag egy része pedig az óvodákba. Ezzel párhuzamosan viszont egyre kevesebb idő jut az olvasás és a számolás alapismereteinek elsajátítására.

Az SZDSZ e probléma megoldására szánt ötletét egyszer már be akarták vezetni, s ez a koncepció Kolumbusz tojásaként akar feltűnni. A Horn-kormány idején az iskolák és a tanárok nagy része akkor ennek ellenállt. A közvélekedés azóta sem változott, amint ez a mostani Oktatási Minisztérium által a Szonda Ipsosnál megrendelt közvélemény-kutatásból kiderül.

A tervezet megszüntetné a ciklikus ismétlést, és a 6+6-os iskolaszerkezetben a lineáris oktatást vezetné be. Ennek több hibája van. Az egyik hátulütője ennek, hogy a diákok minél korábban váltanak intézményt, annál inkább a szülők társadalmi helyzete érvényesül, a gyermek tehetségének jelentősége háttérbe szorul. Ez a meglévő társadalmi különbségek konzerválásával jár együtt.

A tantárgyak lineáris szerkesztése pedig nem minden tantárgy esetében vezethető be. Míg a matematika és a nyelvek esetén ez a rendszer elfogadható, a történelem tanítása így vállalhatatlanná válna. Pokorni Zoltán példaként azt említette, hogy az ókori görög történelmet először mesék, mondák, mítoszok formájában ismerjük meg. Ebből azonban nem lehet érettségi vizsgát tenni! A biztos tudás kialakításához szükség van arra, hogy a gimnáziumban tárgyszerű ismeretekre is szert tegyenek a diákok.

A feltétlenül bekövetkező iskolabezárások és pedagóguselbocsátások miatt végképp vállalhatatlan a 6+6-os iskolarendszer. Pokorni Zoltán rámutatott: Magyarországon a 3200-ból 2000 településen van iskola, de csak 250 település tart fenn középiskolát. Amennyiben bevezetik a 6+6 osztályos "elemit", akkor az alsó osztályokban tanító tanítókkal kényszerülnek ellátni az oktatás feladatait az önkormányzatok, és a tanárok elvesztik állásaikat.

Pokorni Zoltán leszögezte: akarnok módon, a társadalom, valamint a pedagógusok véleményét figyelmen kívül hagyva nem lehet megváltoztatni az iskolaszerkezetet, s kár kerülőutat keresni ott, ahol nincs.

A Fidesz e problémának azt a - több munkával járó, de érdemi és konszenzusos - megoldását kezdeményezte, hogy az egyes tantárgyakat, valamint az új ismeretanyagokat kell áttekinteni, és 2-3 évig azt vizsgálták, hogy miként lehetne az információkat úgy leszűkíteni, hogy minden fontos tanulnivaló elsajátítására elegendő idő jusson. Ennek a munkának a folytatása, esetleg felülvizsgálata, értékelése helyett a Magyar Bálint vezette minisztérium minden eddigi munkát félresöpörve kapkodni kezdett.

Az otromba kioktatás nem enyhít a gondokon

A Fidesz oktatáspolitikusa emlékeztetett arra, hogy az előző héten elhangzott jogos bírálatokra a tárca otromba kioktatással válaszolt. Akkor is jelentős gondok vannak, ha a kormány tagjai kioktatják az ellenzéket, homokba dugván fejüket. Nem szidalmakra van tehát szükség, hanem az iskolabezárások, pedagóguselbocsátások okának megszüntetésére. Azzal jellemezte a helyzetet, ami egy pedagógustalálkozón hangzott el. Eszerint sok pedagógus inkább lemondana az 50 százalékos fizetésemelésének egy részéről - amennyiben a kormány nem tudja fedezni - annak érdekében, hogy állása, iskolája megmaradhasson, s a gyerekeket ne kelljen más iskolákba küldeni.

Hecckampány a pedagógusok ellen

Sió László, a Fidesz - Magyar Polgári Pátr Oktatási Tagozatának vezetője kijelentette, hogy az oktatási törvény módosításáról szóló tervezet nem szögezi le, hogy 6+6-os iskolaszerkezet a cél. Helyette azonban, ugyanúgy mint a Horn-kormány idején (akkor a Nemzeti Alaptanterv segítségével), más módon kívánják bevezetni az új rendszert. A Medgyessy-kormány ideje alatt a tantervi szabályozás újraírásával, a pedagógusok alkalmazási feltételeinek és a finanszírozás szabályainak módosításával akarják kikényszeríteni a 6+4+2-es rendszerre való áttérést.

Annak ellenére tehát, hogy a szakma és a politikusok is sok mindenben egyetértenek, a minisztérium kényszerrel akarja rábírni a pedagógusokat az együttműködésre. Ez azonban nehéz vállalkozás akkor, ha ráadásil a minisztérium mindeközben hecckampányt folytat a tanárok ellen, azt sugallva, hogy nyúzzák a gyerekeket, szándékosan buktatnak, és fölösleges házi feladatokkal bombázzák a gyerekeket.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek