Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb kiskapu záródik be a mobilszolgáltatók előtt?

A Fidesz egyetért a fogyasztóvédelmi eseti bizottság szocialista tagjainak kezdeményezésével, hogy a parlament a mobilszolgáltatók hűségnyilatkozataival kapcsolatban vizsgálja felül a hírközlési törvényt. Ezt Koszorús László a testület fideszes alelnöke mondta hétfőn sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-07-02 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:54.703039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Alexa György, a fogyasztóvédelmi eseti bizottság szocialista elnöke ma arról számolt be, hogy a testület MSZP-s tagjai jogszabály-módosítást kezdeményeznek a telefontársaságok hűségnyilatkozatainak korlátozására.

Alexa a tervezett módosításról elmondta, hogy javaslatuk - a mostani egy-két éves időtartammal szemben - legfeljebb 6 hónapos időtartamra tenné lehetővé ezeket a szerződéseket.

Koszorús László, a bizottság fideszes alelnöke ezzel összefüggésben elmondta: miután a Gyurcsány-kormány eddig elhanyagolta a fogyasztóvédelmet, így örülnek, hogy annak legalább "egy kis területén" "újabb epizód" kezdődhet.

A politikus ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a szocialisták a Fidesz nélkül döntöttek a kezdeményezésről, amit így az ellenzéki pártnak nem állt módjában aláírásával is támogatni.

Mint emlékeztetett rá, a testület fideszes illetve MSZP-s képviselői korábban egyetértettek abban, hogy a mobilszolgáltatók hűségnyilatkozataival illetve egyoldalú szerződésmódosításaival kapcsolatban a parlamentnek felül kell vizsgálnia a hírközlési törvényt. Koszorús közlése szerint megállapodtak abban is, hogy a két nagy párt közösen adja be az ezzel kapcsolatos módosító indítványt.

A Fidesz bízik abban, hogy a kormányoldal nemcsak írásban és szavakban fog a kezdeményezés mögé állni, hanem szavazatokkal is támogatni fogja azt a parlament őszi ülésszakán - hangsúlyozta.

Koszorús László elmondása szerint azért van szükség a jogszabályi változtatásokra, mert jelenleg háromból kettő mobilszolgáltató nem veszi tudomásul vagy nem jelzi a hűségnyilatkozat lejártát, így kötve magukhoz folyamatosan ügyfeleiket.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek