Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

XIII. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál

A jubiláló 50. SÜH egyik rangos eseménye, a XIII. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál, amely napon Sopron a magyar fúvószene fővárosává válik. Az esemény kezdő dallamai, a résztvevő fúvósok közös előadásában dr. Fodor Tamás karmesterpálcájának intésére csendültek fel a Fő téren.


Dátum: 2007-07-02 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:56.497396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A városban két fúvószenekar is működik, ezúttal a 45 éves Soproni Juventus Koncertfúvószenekar fogadta a Sopronba érkező ausztriai, szlovák, és hazai zenekarokat, együtteseket.

A rangos eseményt dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte, aki elmondta: A város zenei életében mindig rangos helyet foglaltak el a fúvószenészek, -zenekarok.

Történeti áttekintésében Sopron polgármestere szólt arról, hogy a mohácsi vész után Budáról Sopronba menekülő udvari toronyzenészek várostorony-béli szolgálata óta hangzottak fel fúvósmelódiák, kürtjelek.

Sopron polgármestere a nagy elődökről is megemlekézett, azokról, akiknek köszönhető, hogy városunkban szól a fúvószene: Tarján Jánosról, aki a Juventus Koncertfúvószenekar jogelődjének, a Fenyő téri úttörőzenekarnak alapító karnagya volt; Sziklai Adolfról, aki a városi fúvószenekar alapító karnagyaként ismert; Maros Ernőről, aki az erkölcsi elődnek számító leventezenekarnak volt a vezetője, továbbá a prágai születésű Anton Rosenkranzról, aki a 76-os gyalogezred zenekarát vezette, és Sopron és Burgenland nem hivatalos "második" himnuszának a 76-os gyalogezred indulójának szerzője.

A sikeres rendezvény Sopron rangjához, nemzetközi ismertségéhez és vonzerejéhez ad hozzá.

cyberpress.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek