Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb koncepciótlan törvényt hozott a kormány

Az MSZP és az SZDSZ által elfogadott villamosenergia-törvény nemcsak az ellenzék, hanem a szakmai szervezetek szerint is teljes mértékben koncepciótlan, előkészítetlen, ráadásul belső jogi ellentmondásokkal terhes.


Dátum: 2007-07-02 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:32:57.402856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hasonló a helyzet az ezzel egy időben elkészült, az állami vagyonról szóló törvény tervezetével is, mely lényegében a Magyar Villamos Művek Rt. tulajdonjogának csaknem 25 százalékos privatizációját irányozza elő. A nemzeti áramkereskedő MVM Rt. stratégiai fontosságú, mert az erőművekkel korábban megkötött hosszú távú szerződések jogosítottja, amely szerződésekkel egyébként egyáltalán nem is foglalkozik az új villamosenergia-törvény. Az MVM Rt. tulajdonosi jogokat gyakorol a magyar villamosáram-ellátás 46 százalékát biztosító Paksi Atomerőműben, és ugyanebbe a portfólióba tartozik a Mavir, vagyis az ország teljes elektromos hálózata is. Most azonban - több éves parlamenti konszenzus után, az SZDSZ nyomására - a magyar energiaellátás szempontjából meghatározó portfólió privatizációjára készül a kormányoldal! Ez olyan stratégiai vagyon, amelyre az ország biztonságának és az állami kötelezettségek, alapfeladatok szavatolásához feltétlenül szükség lenne!

Miután a piac Magyarországon távolról sem kínálati, mert hiány van villamos áramból, várható, hogy a liberalizáció, a "piaci versenyhelyzet" a közeli jövőben nemhogy díjcsökkenést, hanem jelentős áramdíjemelést eredményez majd.

Fónagy János (Fidesz)

országgyűlési képviselő

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek