Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánypárti paktum megszorításokat jelent a nyugdíjasoknak

Iván László a tegnap aláírt kormánypárti paktum nyugdíjasokat érintő vonatkozásairól beszélt hétfőn újságírók előtt.


Dátum: 2007-07-02 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:00.756078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Iván László

Rámutatott: bizonyos tényezők a nyugdíjasok életét erőteljesebben befolyásolják. Az egyik és a legfontosabb - mondta - az egészségügyi rendszer, amely az egészségi állapotukat határozza meg, azon belül pedig azok a szociális biztonsági tényezők, amelyek a szociális ellátást és készenléti segítséget jelentik. A harmadik tényezőt a szociális háló és támogatások jelentik, amelyekkel ma úgy vagyunk, mint 35-40 évvel ezelőtt: a magyar szociálpolitikát meg sem szőtték, máris lyukas, hát ezek a lyukak most bőségesen vannak - jegyezte meg.

A képviselő felidézte, a szocialisták egyik tavaly tett ígérete szerint éves átlagban legfeljebb 2-3 százalékos fogyasztói árszínvonal-növekedés lesz. Hol van ez? - tette fel a kérdést. Mondták azt is, folytatta, hogy igazságosabbá teszik a nyugdíjrendszert, biztonságosabbá az idősek mindennapjait, folytatják a nyugdíjak gyors felzárkóztatását. Ilyen feltételek között most, a megszorítások sorozatában fel kell tenni a kérdést, mindez hogy állja meg a helyét? Ehhez képest teljesen másról van szó a paktumban - hangsúlyozta és egyben leszögezte: a paktumnak hosszú távon nagyon kedvezőtlen befolyása lesz a fenntartható egészség, az életminőség és a szociális biztonság szempontjából.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2471, 'source_type': 'media', 'source_id': 1003, 'target_type': 'article', 'target_id': 70498, 'relation_type': 'describes'}