Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszüntették az eljárást Loppert Dániel ellen

Megszüntette az eljárást a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság Loppert Dániel ellen, aki tavaly nyáron a kapolcsi művészeti fesztiválon a miniszterelnöknek háromszor azt kiabálta, hogy "áruló".


Dátum: 2003-01-31 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:30.292638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt Kármán Miklósné, a megyei bíróság elnökhelyettese közölte pénteken.

A Tapolcai Városi Bíróság január 13-án rendzavarás szabálysértése miatt figyelmeztetésben részesítette Loppert Dánielt a kiabálás kapcsán.

Az egyetemista ellen a tapolcai rendőrkapitányság tett feljelentést, mert a fiatalember tavaly július 28-án Kapolcson, a művészeti fesztivált magánemberként meglátogató Medgyessy Péter miniszterelnök után háromszor azt kiáltotta, hogy "áruló".

Kármán Miklósné elmondta: a Veszprém Megyei Bíróság tanácsa az Alkotmánybíróság azon határozatával indokolta döntését, amely szerint a szabad véleménynyilvánítás a plurális demokrácia alapvető értékei közé tartozik, ezért az alkotmányos alapjogok között kitüntetett szerepe van.

A bíróság álláspontja szerint ezt a jogot nem lehet korlátozni még a köznyugalom érdekében sem.

A másodfokon eljárt bírói fórum - az Alkotmánybíróság korábbi döntésére alapozva - határozatában kimondta azt is, hogy a közszereplést vállaló személyeknek nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek