Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

PDSZ: aggályos a koalíciós szerződés

Aggályosnak tartja az MSZP-SZDSZ koalíciós szerződés közoktatásra vonatkozó több elemét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ); az érdekvédelmi tömörülés elnöke szerint nincs garancia az elmúlt két évben elvont több tíz milliárd visszakerülésére sem a rendszerbe.


Dátum: 2007-07-03 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:01.903415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke hétfőn az informatikai normatíva tervezett növeléséről és az amortizációs normatíva bevezetéséről azt mondta, hogy először a normatívák csökkentését szeptembertől előirányzó rendelkezést kell visszavonni, s ezután lehet esetleg egyes normatívák emeléséről, újak bevezetéséről gondolkodni. Tisztázni kell azt is, hogy az amortizációs normatíva az uniós források vagy az adófizetők pénzének terhére jelenik-e meg.

Az intézmények foglalkoztatotti kötöttségének tervezett enyhítéséről azt mondta, hogy a közoktatási intézmények nem alkalmasak a kiszervezésre. A PDSZ mindent megtesz, hogy a pedagógiai munkát segítő alkalmazottak élet- és munkakörülményei ne romoljanak, ne szervezzék ki őket a közalkalmazotti státuszból. Ez a passzus ugyanakkor akár alkotmányos aggályokat is felvethet.

Azt a pontot, amely a bértömeg húsz százalékát a keresetek differenciálására fordítaná, úgy kommentálta, hogy azonnali tárgyalásokat kell kezdeni róla. Kérdés, hogy ez plusz forrásból származik-e, vagy a több tíz milliárddal csökkenteni tervezett bértömegből finanszíroznák. A jelenlegi bérezés mellett elfogadhatatlan, hogy bárki bércsökkenést szenvedjen el.

A megállapodás pozitív elemének nevezte ugyanakkor, hogy pedagógus asszisztensek alkalmazását elősegítik a hátrányos helyzetű kistérségekben. Az érdekvédő szerint azonban erre valamennyi közoktatási intézményben szükség lenne, a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó intézményekben értelemszerűen nagyobb létszámban.

Pozitív elemnek tartotta az integrált oktatásba bevont gyermekek mentorral történő támogatását is, de ezt szerinte nem csak az állami gondoskodásban élő gyermekek számára, hanem minden sajátos nevelési igényű gyermek számára is biztosítani kellene.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek