Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hitelminősítők aggódnak az államháztartás hiánya miatt

A magyar államháztartás és a folyó fizetési mérleg tavalyi hiányát egyaránt aggasztónak találták a nemzetközi hitelminősítők. A megítélésben tapasztalható különbség attól függ, hogy hosszabb távú folyamatnak vagy egyszeri kisiklásnak ítélik a problémát.


Dátum: 2003-01-31 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:30.615365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fitch hitelminősítő, amely tavaly az ikerdeficit - az államháztartás és a fizetési mérleg növekvő hiánya - miatt leminősítési várakozással megfigyelés alá vette Magyarország A mínusz hitelbesorolását, várhatóan két hét múlva hozza meg döntését. Némi aggodalomra ad okot, hogy az eddig nyilvánosságra került adatok még a korábbi kedvezőtlen várakozásoknál is rosszabbak. Az államháztartás eladósodottsága jelentősen nőtt, ma már a bruttó hazai termék (GDP) 57 százalékára rúg. Ez a 2000. évi aránynak felel meg, tehát a romlás nem tragikus. A Fitch által 2003-ra várt 5,5 százalékos GDP-arányos deficit se indokol egyelőre leminősítést - mondta a NAPI Gazdaságnak James McCormack, a cég Közép-Európával foglalkozó szakértője. A folyó fizetési mérlegnek a GDP 5 százalékát várhatóan meghaladó hiánya viszont nagyobb a sok éven keresztül kialakultnál. Ráadásul a folytatással kapcsolatban sem optimista McCormack. E tényezők alapján dönti el a Fitch, hogy Észtországhoz, Chiléhez, Kínához és Izraelhez hasonlóan továbbra is A mínusz vagy Csehországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan BBB plusz besorolást kap-e Magyarország.

A Moody's kedvezőbben ítéli meg a helyzetet, és a magyar adósság besorolását továbbra is stabil kilátással tartja nyilván, de figyelemmel kíséri a helyzetet, különösen a magas államháztartási hiány aggasztó - mondta a NAPI Gazdaságnak Atsi Sheth, a Moody's elemzője. Véleménye szerint nem biztos, hogy a büdzsé és a fizetési mérleg magas hiánya Magyarország számára negatívan befolyásolja a hamarosan kibocsátandó egymilliárd eurós kötvény hozamát. A befektetők a portfoliójukban szereplő többi ország teljesítményéhez is viszonyítják a magyar kötvények kockázatát.

A Standard & Poor'st (S&P) nem lepték meg, ezért nem is késztetik álláspontja újragondolására a Magyarország besorolásával kapcsolatban a tavaly novemberi rontása óta napvilágot látott, a kormány által előrejelzettnél és az elemzői várakozásoknál egyaránt rosszabb adatok. Az S&P a kormány által erre az évre tervezett, a GDP-hez viszonyítva 4,5 százalékos költségvetési hiányt túlságosan ambiciózus célnak tartja. Nem valószínű ugyanis, hogy a kormány képes lesz a tervezett gyorsasággal csökkenteni a közkiadásokat. A S&P saját előrejelzése 5-5,5 százalék közötti deficitet vár. Ez azonban nem probléma egy a magyarhoz hasonlóan gyorsan növekvő gazdaság esetében - véli az S&P. Újabb leminősítés veszélye akkor merülne fel, ha a költségvetési hiány a tavalyihoz hasonló, 9 százalék körüli maradna, ennek bekövetkezte azonban nem valószínű - mondta a NAPI Gazdaságnak Beatrizo Merino, a S&P régiónkért felelős közgazdászainak egyike.

NAPI Gazdaság

Kapcsolódó elemek