Csak gumicsont az ingatlanadó
A magyar hírlap információi szerint szocialista körökben értetlenség és felháborodás fogadta az egységes ingatlanadó bevezetésének bejelentését. Több vezető szocialista szerint ez csak figyelemelterelés az egészségbiztosítók ügyéről.
Dátum: 2007-07-03 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:06.376984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyik vezető szocialista testület sem adta áldását az új típusú ingatlanadó bevezetésére - erősítette meg lapunknak több vezető szocialista politikus. Névvel nyilatkozni azonban egyikük sem kívánt. Egyedül Kovács Tibor, az MSZP parlamenti frakciójának helyettes vezetője mondta: a képviselőcsoport korábban azt az álláspontot képviselte, hogy ne vezessenek be új típusú ingatlanadót a közeljövőben. Ezt módosító határozatról a politikus nem tudott.
Egy a lapunknak név nélkül nyilatkozó szocialista elnökségi tag sem tudott olyan döntésről, amely az adó bevezetésének bejelentésére hatalmazta volna fel a kormányt. "Igaz, szó volt róla, de végleges döntést nem hoztunk" - mondta a politikus.
Nem hozott ilyen értelmű állásfoglalást az MSZP országos választmánya sem - erősítette meg a testület több tagja. Beszámolójuk szerint szombaton, a koalíciós szerződés aláírása előtti napon a miniszterelnök beszédében sem szerepelt az ingatlanadó témája. Legalábbis ilyen formában és részletességgel nem.
Több vezető szocialista politikus feltételezése szerint a kormányfő - pénzügyminisztériumi közreműködéssel - azért dobta be most az ingatlanadó bevezetésének témáját, hogy elterelje a figyelmet egy másik ügyről, az egészségbiztosítás átalakításáról. Ezzel a trükkel akarják simábban átvinni a szocialista frakción azt a szabad demokraták által szorgalmazott megoldást, hogy a regionális egészségpénztárakba befektető magánbiztosítók kisebbségi tulajdonosként is érdemi beleszólást kapjanak az irányításba. "Amíg a szocialista frakció az ingatlanadó gumicsontján rágódik, és a média is erre figyel, addig az egészségpénztárak menedzsmentjogát kevesebb konfliktussal játszhatják át a magánbiztosítóknak" - vázolta a lehetséges szándékot az egyik képviselő. Ebből azonban semmi sem lesz - mondta. Felhívta a figyelmet, hogy a választmány világos elvárásként fogalmazta meg szombaton, hogy nem kerülhet a regionális pénztárak menedzsmentjoga a kisebbségi tulajdonos magánbiztosítók kezébe. Úgy tudja, a szándék miatt háborognak a szocialisták egészségpolitikusai is.
Szerinte a képviselőcsoport azt is megakadályozza, hogy a most ismertetett formában alkossanak törvényt az ingatlanadóról. "Úgy látom, tesztel minket a miniszterelnök, hogy meddig mehet el a frakcióban, a pártban. Csak meg ne lepődjön, amikor a képviselők nyári szünetükről pihenten visszatérve berúgják a kirakatot" - vetítette előre a koalíción belüli viták folytatását a politikus.
magyarhirlap.hu - fidesz.hu