Medgyessy kritikátlanul és aktívan támogatja az Irak elleni háborút
A "Civilek a Békéért" mozgalom felháborodással fogadta, hogy Medgyessy Péter figyelmen kívül hagyta azt a tényt, miszerint a magyar társadalom kétharmada, beleértve a baloldalt is, még ENSZ-felhatalmazás mellett is ellenzi az Irak elleni háborút.
Dátum: 2003-01-31 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:30.947528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "Civilek a Békéért" mozgalom tiltakozása a magyar miniszterelnök amerikai agressziót támogató nyilatkozata ellen
A nyolc európai kormányfő nyilatkozata kapcsán a "Civilek a Békéért" mozgalom értetlenül és felháborodással fogadta, hogy egy magát baloldalinak nevező miniszterelnök, Medgyessy Péter a Tony Blair vezette háborúpárti kormányok mellé állva kritikátlanul és aktívan támogatja az Egyesült Államok Irak ellen készülő katonai akcióját. A "baloldalinak" nevezett miniszterelnök figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a magyar társadalom kétharmada, beleértve a baloldalt is, még ENSZ-felhatalmazás mellett is ellenzi az Irak elleni háborút.
Az olajpiacok felosztásáért folyó amerikai-brit háborús politika támogatása ellentétes az Európai Unióban általánosan elfogadott (és az Európa Parlament által is megszavazott) állásponttal, amely elveti a megelőző katonai csapást. Európa jobbik énje, melyhez a "Civilek a Békéért" szervezetei szerint Magyarországnak is tartoznia kellene, pontosan látja, hogy az USA kormánya által tervezett háború nem a terrorizmus elleni harc része, hanem az olajtársaságok és a hadiipar érdekeit szolgálja, miközben a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsia és Afrika sok országában a terroristák szeptember 11. szellemében folytatják terrorista akcióikat. A "Civilek a Békéért" az összeurópai, sőt az USA-ra és ázsiai országok sorára is kiterjedő nemzetközi iraki háború-ellenes mozgalom részeként leszögezi, hogy az iraki diktatúra, valamint a terrorizmus felszámolása csakis gazdasági, politikai és diplomáciai eszközökkel történhet, nem pedig az USA uralkodó elitjének kezében összpontosuló katonai erőfölénnyel való visszaéléssel. Az Irak elleni háború az iszlám terrorizmus radikalizálását segíti elő, miközben az iraki kormány bűneiben nem vétkes iraki civilek százezreinek további szenvedését, halálát okozhatja.
Mindehhez Magyarországnak semmi köze! A magyar kormány kövesse választási kampányában meghirdetett békés külpolitikáját! A tervezett iraki háború nem NATO-akció! A szövetségi elkötelezettség egyébként sem jelenthet csatlós politikát!
A "Civilek a békéért" mozgalom a háborúellenes tiltakozás kifejezése érdekében felhívja a magyar társadalom békeszerető, a humanizmus, az antirasszizmus, az erőszakmentesség iránt elkötelezett erőit, hogy február 15-én, szombaton 14,30-kor a Liszt Ferenc téren gyülekezve, a Kossuth térre sétálva békés demonstrációval fejezze ki eltökéltségét a béke mellett és szolidaritását a többszörösen kiszolgáltatott iraki néppel.