Svédországba csábítják a magyar orvosokat
Ismét magyar orvosokat toboroznak a svédek- írja a Világgazdaság. Az orvosok lapjában újabb hirdetések jelentek meg, amelyben radiológusokat és patológusokat keresnek. Jelenleg kilenc középkorú háziorvos tanulja a svéd nyelvet, hogy hét hónap múlva az északi országban folytassa a praktizálást - mondta el a lapnak a Magyar Orvosi Kamara titkára.
Dátum: 2007-07-03 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:10.612413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2004. májusi uniós csatlakozása óta 1850 szakorvos kapott igazolást a külföldi elhelyezkedéshez, 88 százalékuk középkorú szakorvos, többségük Svédországban, Norvégiában, Németországban és Angliában helyezkedett el. Az elvándorlás egyik oka a magasabb jövedelem, de egyre többen jelölik meg az orvosi szakma lebecsülését, illetve a jobb munkahelyi környezetet- írja a Világgazdaság.
Angliában egy orvos havi 1,5-2 millió forintot visz haza. A svédeknél ez 850 ezer forint, míg Magyarországon egy kezdő szakorvos alapbére bruttó 138 ezer.
A magyar orvosok mégis szívesebben mennek a skandinávokhoz, hiszen ott letelepedési hozzájárulást, tetemes családi pótlékot, a gyermekek pedig ingyenes iskoláztatását kapnak.
hirtv.hu - fidesz.hu