Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dübörgő szervezés: a pekingi polgármester Budapesten, Demszky Kínában tárgyal

Pekingi delegáció tárgyal Budapesten Vang Csi-san (Wang Qishan) főpolgármester vezetésével, miközben Demszky Gábor vezetésével budapesti delegáció indult a Távol-Keletre. A küldöttség Peking érintésével a kínai Sencsenben is megbeszéléseket folytat.


Dátum: 2007-07-03 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:11.200522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pekingi delegáció tárgyal Budapesten Vang Csi-san (Wang Qishan) főpolgármester vezetésével - közölte érdeklődésre a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája kedden. Endrényi Balázs tájékoztatása szerint a kínai vendégek hétfőn a Honvédelmi Minisztériumban a madárinfluenza elleni védekezés hazai tapasztalataival ismerkedtek. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kedden udvariassági látogatáson fogadta a pekingi városvezetőt.

A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodájának tájékoztatása szerint Demszky Gábor vezetésével jelenleg budapesti delegáció tárgyal Vietnamban, csütörtöktől pedig a hét végéig Kínában. A Főpolgármesteri Hivatalban érdeklődésünkre elismerték, hogy Demszky delegációja átutazik Pekingen is.

Mindeközben Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes vezetésével egy másik fővárosi delegáció utazott hétfőn Pekingbe. Csütörtöktől a kínai Sencsenben már közös lesz a két budapesti küldöttség programja.

A budapesti delegációnak eredetileg tagja volt Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője is, aki egy nappal a Demszky Gábor vezette delegáció indulása előtt, múlt csütörtökön lemondta részvételét.

Ennek okáról nem kívánt nyilatkozni a politikus, csupán annyit jegyzett meg, hogy magánjellegű ok miatt nem utazott el.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek