Sólyom visszaküldte a többcélú kistérségi társulásokról szóló törvényt
Sólyom László kedden megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvényt; a köztársasági elnök levélben tudatta döntését Szili Katalin házelnökkel - közölte az államfő hivatala az MTI-vel.
Dátum: 2007-07-03 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:12.122459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megfontolásra visszaküldött törvénymódosítás a kistérségi társulásokról szóló törvény mellékletét módosítja, amely megállapítja a kistérségeket, a kistérségbe tartozó településeket és a kistérségek székhelyeit. Az Országgyűlés június 18-án 184 igen, 147 nem és 2 tartózkodás mellett döntött a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004-es törvény módosításáról.
A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye kitér arra, hogy a kistérségi beosztás megváltoztatásának rendjét a kistérségi társulásokról szóló törvény, valamint annak végrehajtási rendelete szabályozza. Ezek a jogszabályok pedig úgy rendelkeznek, hogy másik kistérségbe történő átsorolását a település önkormányzatának képviselő-testülete kezdeményezheti, a kezdeményezéshez csatolni kell a társulási tanács, a regionális fejlesztési tanács, a megyei területfejlesztési tanács és a közigazgatási hivatal véleményét - szerepel a kommünikében.
Az államfő hivatala emlékeztet arra, hogy a kormány által eredetileg benyújtott törvényjavaslat ennek megfelelően csak olyan átsorolásokra tett javaslatot, amelyet az érintett önkormányzatok kezdeményeztek, és amelyeket a megyei és regionális fejlesztési szervek véleményeztek. A törvény parlamenti vitája során azonban - folytatja a kommüniké - az Országgyűlés elfogadott két módosító indítványt, amelyekben olyan települések kistérségi átsorolása szerepel, amelyek képviselő-testülete az átsorolást nem kezdeményezte. Ennek következtében az ügyben a törvény és a kormányrendelet által meghatározott megyei és regionális fejlesztési szervek sem fejthették ki véleményüket.
Az egyik ilyen - Sólyom László által kifogásolt - elfogadott módosító javaslat a jelenleg a sarkadi kistérségbe tartozó valamennyi - szám szerint 11 - település átsorolására, és a sarkadi kistérség, valamint Sarkad város kistérség-központi besorolásának megszüntetésére tett javaslatot. A törvényjavaslat indokolásából megállapítható, hogy a sarkadi kistérségéből - az abba tartozó önkormányzati képviselő-testületek részéről - egyáltalán nem érkezett a miniszterhez kezdeményezés átsorolásra - olvasható a közleményben. A közleményben szerepel, hogy egy másik elfogadott módosító javaslat Mikepércs és Bocskaikert átsorolására tett javaslatot a debreceni kistérségbe, "a törvényjavaslat indokolása alapján azonban az állapítható meg, hogy Bocskaikert képviselő-testülete nem kezdeményezte átsorolását a Debreceni kistérségbe".
Az államfő szerint az érintett települések kezdeményezése hiányában beterjesztett és elfogadott módosító indítványok nem tartják tiszteletben az Országgyűlés által saját maga számára szabott eljárási rendet. "Különösen aggályos a sarkadi kistérséggel kapcsolatos döntés. Ez ugyanis egy teljes kistérséget szüntet meg anélkül, hogy más kistérségbe való átsorolását egyetlen érintett önkormányzat is kezdeményezte volna, és anélkül, hogy a kistérség megszüntetéséről a jogszabályban előírt szakmai és közigazgatási vélemények megszülettek volna" - olvasható a közleményben.
Sólyom László köztársasági elnök ezért a törvényt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Visszaküldő levelében az államfő arra kérte a parlamentet, hogy a törvényt tárgyalja újra, és annak során tartsa szem előtt a jogszabályok előírásait.
MTI - fidesz.hu