KDNP: zavaros az egészségügy átalakításának terve
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint zavaros a kormánykoalíció terve az egészségügy átalakítására, ezért a párt ellenállásra szólítja fel az embereket - mondta a párt egészségpolitikusa.
Dátum: 2007-07-03 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:13.362238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy Kálmán országgyűlési képviselő kifejtette: zavaros az MSZP-SZDSZ kormány egészségügyi "paktuma", amely tovább növeli az emberek kiszolgáltatottságát, és rontja a magyar orvoslás elmúlt évtizedekben elismert színvonalát. A politikus azt mondta, a kereszténydemokraták ellenállásra szólítják fel mind az egészséges, mind a beteg embereket, az orvosokat és nővéreket is. Mint elhangzott, a KDNP célja, hogy megakadályozzon "egy még soha sehol nem működött rendszer" bevezetését. Nagy Kálmán álláspontja szerint Magyarországon a nagy társadalmi és területi egyenlőtlenségek miatt hatékonyan működő, de társadalmilag igazságos gyógyító rendszert ebben a formában nem lehet létrehozni.
Nagy Kálmán az MTI érdeklődésére közölte: a párt az ellenállás alatt azt érti, hogy az emberek ne kössenek semmilyen szerződést azzal a biztosító társasággal, amely részt vesz a kormánynak az egészségügyben tervezett "kalandor" vállalkozásában, azaz számoljanak fel minden kapcsolatot azokkal a biztosítókkal, amelyek kisebbségi tulajdonosként belépnek a regionális biztosítókba. A KDNP a biztosítóktól azt kéri, hogy "a betegek gyógyulását veszélyeztető, a társadalmi szolidaritást alapjaiban felszámoló folyamatban ne vegyenek részt" - mondta Nagy Kálmán.
MTI - fidesz.hu