Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Radikális iszlám diákok tüntetését oszlatták fel Iszlámábádban

Tűzharc tört ki kedden Iszlámábádban a tálibokat támogató egyik mecset diákjai és a biztonsági erők között, egy rohamrendőr életét vesztette - jelentette az Aaj Television pakisztáni hírcsatorna.


Dátum: 2007-07-03 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:13.649809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A zavargások akkor kezdődtek, amikor mintegy 150, bottal felfegyverkezett fiatal szembeszállt a környéket lezáró rendőrökkel, akik egy kormányhivatalt védtek. A tüntetők áttörték a kordont és négy tisztviselőt magukkal hurcoltak túszként. A biztonságiak könnygázt is bevetettek a diákok szétoszlatására, szem- és fültanúk szerint a körzetben fegyverropogás hallatszott. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg a halálos áldozatról szóló hírt, azt azonban igen, hogy a tüntetők tüzet nyitottak a kordon tagjaira.

A hatóságok mindeddig tartózkodtak attól, hogy fellépjenek a Lal Maszdzsid (Vörös Mecset) vallási elöljárói és diákjai ellen, mert attól tartottak, hogy öngyilkos merényleteket provokálnának ki. A radikális diákmozgalom célja a tálib társadalmi rendhez hasonló berendezkedés létrehozása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek