Kósa Lajos az ingatlanadóról: "égbekiáltó marhaság"
Várhatóan 2008-tól egységes, értékalapú ingatlanadót vezetne be a kormány. Az önkormányzatok dönthetnék el, hogy kivetik-e és milyen mértékben az adót, a helyhatóságok azonban egyelőre tanácstalanok.
Dátum: 2007-07-03 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:16.079530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kósa Lajos, a hajdúsági város vezetője azt mondta: amíg nincs a kezében a konkrét javaslat, addig nem tud mit mondani az új adófajtáról, de mindenesetre értetlenül áll a bejelentés előtt.
Mint mondta, az ingatlanok adásvételével, és így az értékük nyilvántartásával foglalkozó illetékhivatalok egy éve a megyei önkormányzatoktól az adóhivatalok hatáskörébe kerültek át, így az önkormányzatok elvesztették az egyetlen szervet, amely képes lett volna az új adó nyilvántartására.
"Ezek után azt mondani, hogy az önkormányzatok maguk szedjék be az ingatlanadót, égbekiáltó marhaság" - fogalmazott Debrecen polgármestere.
inforadio.hu - fidesz.hu