Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Programot kíván alkotni a női tagozat

Kedd délelőtti sajtóbeszélgetésen mutatkozott be a Fidesz frissen megválasztott női tagozata. Pelczné Gáll Ildikó, a tagozat elnöke komoly fellépést és szervezett munkát ígért.


Dátum: 2007-07-03 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:16.723909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországon sajátos módon nem alakult ki a női politikának kultúrája - hívta fel a figyelmet Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz női tagozatának elnöke egy sajtóbeszélgetésen. Mint fogalmazott, nyugaton ez a rendszer teljesen másképp működik, hagyománya és komoly eredményei vannak. A Fidesz női tagozata ennek a területnek a koordinációját vállalja magára. Célja, egységesen fellépni a nőkért - munkahelyi diszkrimináció, nemi erőszak esetén -, és nemcsak véleményt kívánnak alkotni, de ki is akarnak állni a nőkért.

Pelczné Gáll Ildikó a nők helyzetével kapcsolatosan rámutatott arra is, hogy jól érzékelteti a helyzetet, hogy a részmunkaidős foglalkoztatottságról szóló országgyűlési előterjesztést még tárgysorozatba sem vették.

Két hónapos munka után a Fidesz női tagozata programot kíván alkotni - jelentette ki a politikus. A részletekről szólva úgy fogalmazott: a tervek szerint ellátogatnak az ország megyéibe, és az egyeztetések után közvitára szeretnék bocsátani azt a dokumentumot, ami rövid és középtávra próbál alternatívát mutatni.

A tagozat honlapot is indít ősszel, mely a női problémák megbeszéléséhez ad teret. Havonta egy hírlevéllel is jelentkezni fognak. A tervek szerint az első hírlevél az iskoláztatás kérdését fogja körbejárni. A női tagozat a civil szervezetekkel is komoly kapcsolatot szeretne kiépíteni. Ezzel kapcsolatban Pelczné Gáll Ildikó arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai szociális rendszer gyenge. "A problémákat a szőnyeg alá söprik" - szögezte le, kiemelve: egyre csökken a civil szervezetek támogatása, és ezen felül koordinációs problémákkal is küzdenek.

A női tagozat elnöke egy asszony példáját idézte, aki három gyerekével elszökött férjétől, ám semmilyen bizottság és szervezet nem tudott érdemben segíteni neki, így a tagozat néhány tagja adta össze az albérletre és a rezsire a pénzt. "De nem ez a megoldás" - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg Magyarországon 260 ezer gyermek születik olyan családba, ahol egyik szülő sem dolgozik.

* * *

Elnök: Pelczné Gáll Ildikó

Az Országos Elnökség tagjai: dr. Mátrai Márta, Bernáth Ildikó, Bíró Ildikó, Endrei Katalin, dr. Juhász Enikő, Farkasné Pocsai Blanka

Az Országos Választmányába delegált tagok: Mátrai Márta, Brájer Éva, Endrei Katalin

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek