Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom László visszaküldte az állami vagyonról szóló törvényt

Sólyom László kedden megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az állami vagyonról szóló törvényt; a köztársasági elnök levélben tudatta döntését Szili Katalin házelnökkel - közölte az államfő hivatala az MTI-vel.


Dátum: 2007-07-03 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:19.066617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állami vagyonról szóló, a parlamentben június 25-én elfogadott törvény az állami vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlására létrehozza a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot, amelynek tagjait a miniszterelnök nevezi ki hat évre. A köztársasági elnök mostani indoklása szerint a tanács tagjainak megbízatása csak igen szűk körben, lényegében alkalmatlanná válás vagy bizonyos kötelezettségszegések miatt szüntethető meg.

Sólyom László álláspontja az, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a törvénnyel olyan hatáskörök gyakorlására kap felhatalmazást, amelyek a mindenkori kormány felelősségi körének lényegéhez tartoznak. Az államfő nem ért egyet azzal, hogy a tanács tagjai hat éves megbízatást nyerjenek úgy, hogy e tisztségükből csak alkalmatlanság vagy kötelezettségszegés miatt mozdíthatók el - szerepel a kommünikében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek