Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szigorúbb uniós szabályok a fogyasztók tájékoztására

Hatályba lépett az Európai Parlament és a Tanács rendelete, amely az élelmiszereken feltüntethető tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó információkat szabályozza - közölte az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE).


Dátum: 2007-07-04 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:21.829628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A civil fogyasztóvédelmi egyesület tájékoztatása szerint a 2007. július 1-jétől hatályos szabály alapján a csomagoláson tudatosítani kell a fogyasztókban a kiegyensúlyozott étrend és az egészséges életmód fontosságát, valamint azt, hogy ezeket az adott termékben szereplő tápanyag nem pótolja teljes egészében.

Tájékoztatást kell adni arról, mennyit lehet fogyasztani a termékből a kedvező hatás eléréséhez.

Dömölki Lívia, az OFE élelmiszer-szakértői bizottságának vezetője elmondta, hogy a 2007. július 1. után gyártott élelmiszer címkéjén már az új rendelet alapján kell a tájékoztató szöveget feltüntetni. Az olyan típusú ajánlások valóságát, mint például "csökkenti a vérnyomást", "jót tesz a szívnek", klinikai vizsgálatokkal kell igazolni, ezt 2008. január 1-jéig az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökséggel (European Food Safety Agency - EFSA) kell jóváhagyatni.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) közölte, hogy reményeink szerint ezzel visszaszorítható lesz bizonyos gyártók esetenként megtévesztő magatartása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek