Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új autópálya épülhet Székelyföldön

"Ez az autópálya akkor is meg fog épülni, ha ahhoz az Európai Unió nem járul hozzá anyagilag."


Dátum: 2007-07-04 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:23.950852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tánczos Barna, a bukaresti közlekedési minisztérium államtitkára a lapnak elmondta, hogy erre elsősorban azért lenne szükség, mert a tervezett, illetve építés alatt álló erdélyi sztráda csak érinti a Székelyföldet, holott jó lenne, ha a Marosvásárhely-Iasi autópálya úgy haladna át Székelyföldön, hogy annak bármely pontja 35-40 perc alatt elérhető legyen a sztrádáról. Ez a beruházások és a térség fejlődése szempontjából is óriási lehetőségeket kínál, mert az autópálya mindig mágnesként vonzza a befektetőket. A megvalósíthatósági előtanulmány még az idén elkészül, s a négy-öt változat közül a technikai paraméterek, illetve gazdaságossági szempontok alapján választják ki a legjobb nyomvonalat.

Ez az autópálya akkor is meg fog épülni, ha ahhoz az Európai Unió nem járul hozzá anyagilag - nyilatkozta az államtitkár. A megoldást a koncesszióba adás jelenthetné, Tánczos szerint jelenleg ez a leghatékonyabb finanszírozási módszer ahhoz, hogy Romániában 2014-ig évi 200-250 kilométer autópálya épülhessen meg.

Napi Online - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek