A szolnoki Fidesz-frakció ellenzi a térítési díjak emelését
A szolnoki önkormányzat Fidesz-frakciója a testület csütörtöki ülésén indítványozta, hogy az ellátási díjak módosításakor a gyermekétkeztetés esetében a közgyűlés ne emelje meg az ételek nyersanyagköltségét.
Dátum: 2003-01-31 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:33.340256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szalay Ferenc országgyűlési és városi képviselő a Fidesz-frakció pénteki szolnoki sajtótájékoztatóján elmondta: indítványukat azért nyújtották be, mert az MSZP az országgyűlési és a helyhatósági választási kampányban is azt ígérte, hogy az iskolákban ingyenessé teszik az étkeztetést.
- Ehhez képest a Fidesz javaslatát a város szocialista párti polgármestere elutasította, és az MSZP-többségű testület ígéretére fittyet hányva 10 százalékos emelést hagyott jóvá - jelezte a politikus.
Hegmanné Nemes Sára, a közgyűlés Fidesz-frakciójának tagja úgy vélte: a szolnoki parkolási díjakat az általános forgalmi adó (áfa) változása miatt a szolgáltató Rethmann Recycling Szolnok Rt. önkényesen és jogtalanul emelte meg, mert a tarifák bárminemű módosítása az önkormányzat jogosítványai közé tartozik.
Emlékeztetett arra, hogy a Medgyessy-kormány 2003. január elsejétől a parkolási díjak adókulcsát 12-ről 25 százalékra emelte. Közlése szerint ezért a szolgáltató - a polgármester hozzájárulásával - február elsejétől 13 százalékos drágítást szándékozik bevezetni.
Jelezte: a Fidesz-frakció arra szólítja majd fel Botka Lajosné polgármestert, hogy hozzájárulását az ily módon történő tarifaemeléshez vonja vissza.
Hozzátette, azt is kérik, a közgyűlés februári ülésén keressenek lehetőséget az adókulcsemelés miatti bevételcsökkenés ellensúlyozására, hogy ne a szolnoki autósok zsebéből vegyenek ki további forintokat.
MTI - fidesz.hu