Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Malina Hedvig-ügye - a Fidesz álláspontja:


Dátum: 2007-07-04 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:32.981563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség aggodalommal figyeli a Szlovákiában magyar származása miatt megvert Malina Hedvig ellen fokozatosan kibontakozó koncepciógyanús eljárást.

Mai sajtóhírek szerint a szlovák rendőrség figyelmen kívül hagyja a mentőtanú vallomását, esélyt sem ad arra, hogy az eljárásban fel lehessen használni a megvert lány igazát bizonyítani kívánó személy nyilatkozatát.

Tartunk attól, hogy a szlovák hatóságokat felbátoríthatta Gyurcsány Ferenc hozzáállása, aki a szlovák kormányfővel való találkozóján elhatárolódott attól, hogy "politikai ügyet" csináljanak az esetből. A Fidesz álláspontja szerint azonban itt nem politikai ügyről, hanem annál sokkal többről: egy európai uniós tagország jogállami működésének próbájáról van szó.

Mivel a Fidesz és az MSZP között eddig egyetértés volt e kérdésben, a kialakult helyzet súlyos felelősséget ró Gyurcsány Ferencre, hiszen Malina Hedvig ügye nagyon szorosan összekapcsolódik a felvidéki magyarság helyzetével egy olyan politikai légkörben, amikor magyarellenes megnyilatkozásoktól egyáltalán nem mentes politikai erők vesznek részt a szlovák kormánykoalícióban. Ha Malina Hedvig nem számíthat Gyurcsány Ferenc védelmére, akkor - a magyar Alkotmány kifejezett előírása ellenére -a felvidéki magyarság sem sokat várhat az anyaország kormányától.

Budapest, 2007. július 4.

Balla Mihály (Fidesz)

az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottsága tagja

Kapcsolódó elemek