Orvosok és betegek létbizonytalansága az egészségügyi kirakatintézményben
A magyar egészségügy válságos periódus előtt áll, amennyiben az Állami Egészségügyi Központot tekintjük mintaadónak - jelentette ki Navracsics Tibor szerdán sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-07-04 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:33.897128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy az Állami Egészségügyi Központ története a mai kormányzati politika számos lényeges tulajdonságát mutatja meg.
Barátok közt
Mint ismeretes, az Állami Egészségügyi Központ vezetője Szilvásy István, Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter fivére. Navracsics Tibor felidézte: 2005 nyarán már nagy port vert fel az, hogy Szilvásy Istvánt annak ellenére nevezték ki a BM-kórház főigazgatójának, hogy hiányzott az egészségügyi menedzseri képesítése és az intézetvezetői gyakorlata, azaz nem volt meg a megfelelő szakmai képesítése és gyakorlata. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett arra is, hogy Szilvásy György fivére a BM-kórház főigazgatójaként jelentős, 1,4 milliárdos központi költségvetési támogatást kapott azért, hogy eltüntesse a kórház tartozásait. Hozzátette: Szilvásy Istvánnak azonban így is sikerült működése alatt egy 500 millió forintos kifizetetlen szállítói tartozást összehoznia, amit aztán ismét a központi költségvetés tüntetett el.
Mint rámutatott, nem a szakmai tapasztalat, nem a szakmai rátermettség és képzettség volt az elsődleges szempont az Állami Egészségügyi Központ vezetőjének kinevezésénél, hanem az, hogy "jó barát kezébe kerüljön a Állami Egészségügyi Központ".
Még drágább az életed
Július elsejével kezdte meg munkáját az Állami Egészségügyi Központ, és azóta csak rossz híreket hallunk onnan. A napilapok tudósítása szerint a betegek ott ülnek a folyosón reménytelenül, még az ápolók vagy az orvosok sem tudják megmondani, hogy mikor kerülnek sorra, illetve egyáltalán ellátják-e őket, mert különféle tájékoztató értekezleteken ülnek az egészségügyi dolgozók - számolt be a fideszes politikus.
Kiemelte: az intézmény az egészségügyi átalakítás zászlóshajója kívánt lenni, hiszen mint mondták, ez lesz az a vállalkozás, amely megmutatja az egészségügyi átalakítás minden egyes előnyét és a jövő egészségügyét. "Ha tényleg így lesz, akkor nagyon nehéz holnap vár ránk" - jegyezte meg Navracsics Tibor.
Az Állami Egészségügyi Központ tökéletesen mutatja azt az utat, amikor egy reform beruházás helyett pénzmegvonással kezdődik, azaz nem arról van szó, hogy az átalakítás érdekében többletforrásokat juttatnak az egész rendszernek, hanem első lépésként kivonnak - jelentette ki. Hozzátette: mindezt természetesen a vizitdíj és a kórházi napidíj mellett nem materiális értelemben is (ellátatlanság, kiszolgáltatottság, reménytelenség és megaláztatás) megfizettetik a betegekkel.
Ha kedd, akkor Belgium, illetve Nagy-Britannia, Norvégia, Svédország
A frakcióvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar orvosok az uniós csatlakozás óta külföldre mennek dolgozni. Mint elmondta, eleinte alapvetően a magasabb kereseti lehetőségek miatt távoztak, és elsősorban Nagy-Britanniát választották. Az utóbbi időben azonban az EU szinte összes országában megjelentek a magyar orvosok, és új jelenségként említette, hogy most már nemcsak a magasabb kereseti lehetőségek miatt mennek, hanem egyre többen jelölik meg az orvosi szakma lebecsülését, illetve a hazainál jobb munkahelyi körülményeket távozásuk okaként.
Navracsics Tibor szólt arról is, hogy egyértelmű és általános a bizonytalanság az Állami Egészségügyi Központban, mert a dolgozók közel felének távoznia kell majd, ám még nem tudják, hogy kik azok.
Kijelentette: a magyar egészségügy általánosságában is válságos periódus előtt áll, amennyiben az Állami Egészségügyi Központot tekintjük mintaadónak, ezért két kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz: "Miniszterelnök úr, szeretném, ha válaszolna arra, hogy tényleg annyira gazdagok vagyunk-e, hogy nélkülözni tudjuk ezt a több ezer orvost, ki tudjuk őket küldeni a nyugat-európai országokba, illetve állandó bizonytalanságban tudjuk őket tartani, nem megbecsülve őket, és nem megmondva nekik, hogy számítunk-e a munkájukra? Miniszterelnök úr, tényleg annyira rá akarják-e tenni a kezüket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pénzére, hogy mindent beáldoznak annak érdekében, hogy akár a kórház-finanszírozás, pénzkivonás révén is, akár a biztosítók privatizációja révén is, a több generáció által összeszedett Országos Egészségbiztosítási Pénztár alapját jelentő pénzösszeget minél hamarabb szétosszák, és minél hamarabb privatizálják?"
fidesz.hu