Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom László levele Gyurcsánynak Horn kitüntetése ügyében

Horn Gyula 1956-os magatartása és az akkori magatartással kapcsolatos mai állásfoglalása alapvető ellentétben áll a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjével - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök abban a levélben, amelyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt tájékoztatta arról, hogy megtagadja a volt kormányfő kitüntetését.


Dátum: 2007-07-04 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:35.063380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Horn Gyula karhatalmista volta 1956-ban, és különösen akkori szerepének értékelése és vállalása a forradalom ötvenedik évfordulóján 1956 értékeiről való állásfoglalás is" - olvasható az Elnöki Hivatal honlapján szerdán közzétett levélben. Indoklásában kitért arra, hogy az Alkotmánybíróság megállapította: az állami kitüntetésre való érdemesség legfőbb mércéje a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendje. "Az alkotmányos értékrend az Alkotmányban mint normában megjelenő, illetve az Alkotmányból levezethető értékek összessége. Az ebbe az értékrendbe ütköző, vagy attól eltérő értékrend alapján való előterjesztés vagy adományozás ellentétes az Alkotmánnyal" - írta Sólyom László, aki szerint a köztársasági elnöknek nem egyes elszigetelt érdemeket kell minősítenie, hanem arról kell gondoskodnia, hogy a kitüntetés adományozása ne sértse az Alkotmány értékrendjét.

Az államfő szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc céljai - Magyarország függetlensége, a többpárti demokrácia, a jogállamiság és a szabadságjogok - mai Alkotmány alapértékei is. "Az 1956-os forradalom tagadása a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének tagadása. A forradalmat eltipró Kádár-rendszer és a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendje viszont egymással össze nem egyeztethető" - szögezte le.

A köztársasági elnök emlékeztette a miniszterelnököt arra, hogy az átvilágítási törvény alapján létrehozott bizottság 1997. augusztus 26. napján kelt határozatában megállapította: Horn Gyula 1956-1957-ben karhatalmi alakulatban teljesített szolgálatot. Ezért felszólította Horn Gyulát, hogy mondjon le országgyűlési képviselői, valamint miniszterelnöki tisztségéről.

Sólyom László külön kitért arra, hogy egy olyan magas kitüntetésnél, mint a Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, a kitüntetésre javasolt személy egész életútját szükséges mérlegelni. A köztársasági elnök hozzátette azt is, hogy "a kitüntetés alapjául szolgáló érdemek nagyságán kívül a felterjesztendő személy közéleti szerepének figyelembevételét egyébként a kitüntetési törvény az előterjesztő miniszterelnök számára is előírja".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek