Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz tiszteletben tartja az Ab és a köztársasági elnök döntését

A Fidesz tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság (Ab) és a köztársasági elnök döntését - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerdán az MTI-vel azt követően, hogy Sólyom László tudatta: elutasítja Horn Gyula kitüntetését.


Dátum: 2007-07-04 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:36.277011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök szerdán levélben tájékoztatta Gyurcsány Ferenc kormányfőt döntéséről, amely szerint elutasítja Horn Gyula kitüntetését.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még júniusban levélben javasolta Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy 75. születésnapja alkalmából tüntesse ki Horn Gyulát, külügyminiszterként és miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért. A kormányfő azt javasolta, hogy Horn Gyula a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének polgári tagozatát kapja meg.

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett döntése szerint a köztársasági elnök megtagadhatja az elé terjesztett kitüntetések adományozását. Sólyom László még 2006. március 13-án fordult alkotmányértelmezési indítvánnyal az Ab-hez, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a kormány, illetve a miniszterelnök által javasolt állami kitüntetésekkel kapcsolatban.

A köztársasági elnök szerdán a Gyurcsány Ferenchez írt levélében úgy fogalmaz: "Horn Gyula karhatalmista volta 1956-ban, és különösen akkori szerepének értékelése és vállalása a forradalom ötvenedik évfordulóján 1956 értékeiről való állásfoglalás is". Sólyom László külön kitért arra, hogy egy olyan magas kitüntetésnél, mint a Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje, a kitüntetésre javasolt személy egész életútját szükséges mérlegelni.

Az államfő döntésére reagálva Gyurcsány Ferenc szerdán azt mondta: sokkal fontosabb az út, amelyet az ember bejár, mint az út kiindulópontja. A miniszterelnök a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: véleménye nem változott, érveit és álláspontját részletesen kifejtette a kitüntetés kezdeményezésének indoklásában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek